2009. augusztus 10., 11:442009. augusztus 10., 11:44
Utóbbi arról az arrogáns kijelentéséről vált hírhedté, hogy a kincses város műemlék épületein azért nem kerül ki magyar nyelvű szöveg is a turisták tájékoztatását szolgáló táblákra, mert a magyar nem világnyelv. Nos, kétségtelen, hogy ez így van, Paleologu gesztusa, amelyben jelezte: a magyar nyelv használata nem tiltott, sőt a magyarlakta vidékeken egyenesen bátorítandó, azonban most bebizonyította, hogy egyes frusztrált, kis formátumú politikusok piszkálódásai sem felelnek meg a kulturált kommunikáció normáinak. Persze mindez nem több erkölcsi elégtételnél, hiszen a táblákról úgyis a kolozsvári képviselő-testület dönt. Ott pedig igaz ugyan, hogy a Paleologut is soraiban tudó PDL van többségben, de köztudott: a miniszter toleráns megnyilvánulása egyáltalán nem jellemző a párt egészére. Sőt rendszerint a PDL volt az, amely még az előző ciklusban megtorpedózta a kisebbségi törvény elfogadását, és magyarellenes megnyilvánulásaival megpróbálta magához édesgetni a szélsőséges pártokkal szimpatizáló román szavazókat. Ugyanakkor az sem kizárt, hogy a koalíciós vitáktól hangos közegben a PDL így kíván gesztust tenni az RMDSZ felé, amelyet a PDL–PSD-kormány esetleges felbomlása esetén szeretne vagy koalíciós partnerként, vagy külső támogatóként maga mellett tudni. Mindez persze az „igen” kimondásához még nem elég, ám első gesztusként mindenképpen működhet – kivált akkor, ha a kolozsvári önkormányzat PDL-s képviselői meg is szavazzák a magyar feliratok szerepeltetését a táblákon. Mindemellett szomorú, hogy egy ilyen, normális esetben helyi jelentőségű ügyben miniszteri állásfoglalásra van szükség arról, hogy a zömmel magyarok építette műemlékeken lehet-e magyar felirat. Úgyhogy az esetleges koalíciós szereplés feltételeként előkelő helyen kell szerepelnie egy átfogó, a kulturális autonómiát és a nyelvhasználatot is rögzítő kisebbségi törvény elfogadásának.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.