2009. október 28., 10:292009. október 28., 10:29
Persze előfordulhat, hogy a helyi rendőrségre vonatkozó voksoláskor választási megfontolások is szerepet játszottak – kampányban bármely román párt megítélését kedvezően befolyásolhatja egy, a magyarokat kedvezőtlenül érintő jogszabály megszavazása, ráadásul a demokrata-liberálisok akár a kormánybuktatásban való RMDSZ-részvételért dukáló „nemes” bosszúnak is tekinthették – , ám ez a végeredmény szempontjából semmin sem módosít.
Ráadásul a javaslat elvetésével újabb viszályok magját is elvethetik, hiszen több, jelentős számú magyar által lakott településen a már kialakult status quo is felborulhat. Például már a helyi magyarok közérzetére is jótékony hatással bír, hogy az egyenruhás testület járőrkocsijain a Poliţia comunitară mellett a Közösségi rendőrség felirat is szerepel.
Ennek nyomán talán már valamelyest a bizalom is megnőtt a rendfenntartók iránt, hiszen az ember azt érzi, hogy végre őt is egyenrangú polgárnak tekintik. Ha azonban a helyi rendőrségre vonatkozó jogszabályt a képviselőház is jóváhagyja, nagy a veszélye, hogy ez a bizalom szertefoszlik. A magyar vagy magyarul jól tudó rendőr ugyanis nem azért szükséges, mintha a magyarság vagy a magyartudás önmagában kitüntetett értékkel bírna.
Hanem azért, mert éles helyzetben hatékonyabban tud eljárni a magyar közegben, a polgár pedig azt érzi, hogy az állami szervek nem ellene, hanem érte vannak. Ha viszont Bukarestben nem tartják fontosnak, hogy a magyar polgárok jól érezzék magukat saját hazájukban, sőt ez ellen tesznek, akkor az állam tekintélye ismét csak csorbul, a rendőrt pedig – az ortodox egyházhoz hasonlóan – ellenségnek, a román expanzió képviselőjének tekintik.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.