Fortyognak az értetlenkedések: ennyire tudatlan az éppen érettségi előtt állók tömege?! Ilyen szörnyűek lettek a szimulálási dolgozatok? És épp irodalomból? Vannak, akik szidják a rendszert, a tanárokat, tankönyveket, még az iskolaépület fekvését és égtáji irányultságát is, de zömmel – hát persze! – a diákokat.
2014. március 18., 20:472014. március 18., 20:47
Mivel belülről ismerem azt az egész kalamajkát, amit egyetlen szóval tanügynek neveznek, ilyenkor mindig dühösen kapom fel a fejem. Mert azok a leghangosabbak, akiken – gyakran – épp a legtöbb múlik.
Akik például el sem tudják képzelni, hogy az egy szuszra lediktáltakon kívül a tizenéves netán egyebet is, saját gondolatait is elmondaná egy szöveggel kapcsolatban – lám, már engem is megfertőzött az irodalmi alkotást szöveg-összebütykölésként kezelő divat. Ha esetleg gondolkodni is mer a diák, azonnal elhallgattatják, mondván, hogy a tanár ellenében(?!) ne merjen mukkanni sem. S ha mégis mer, az esetben tudok olyanokról, akik egyszerűen megsértődnek, kivonulnak az osztályból, és „büntetésből” egész héten be se mennek abba a terembe, hadd érezze az a pimasz banda, hogy ki az úr a házban!
(Nem véletlenül használom a zárójelet, mert csak így, mellesleg mondom: olyasmiről viszont nem szól a fáma, hogy az ilyen mimózalelkű tanerőknek esetleg levonnák a meg nem tartott órákért a fizetésüket.)
De vissza a gondolkodáshoz: ezek a most tizennyolcadik évesek tizenkét esztendeje évente más és más ötleteléseket hallottak a záróvizsgákról, s ha eleinte nem is figyelték ezt a katymazt, a felsőbb osztályokban már megkezdték az aggódást, hogy vajon mi jöhet még addig, amíg őrájuk kerül az érettségüket bizonyító vizsgák sora.
Egyetlen példát említek csupán, saját szakterületemről, az irodalomból: a vizsgán kapható teljesen ismeretlen szerző ismeretlen szövegétől az unásig szájba rágott, memoriterként is többször előírt – nevezzem hagyományosan – versekig az évek során bejártuk az összes lehetséges változatot. Ezek után már régen nem csodálom, ha az ifjú legyint egyet, és azt mondja, majd csak lesz valahogy: saját bőrükön érzik ugyanis, hogy egyszerű kísérleti alanyoknak tekintik őket.
Valamit viszont nagyon zokon vesznek: a félresikerült dolgozataikat velük nem beszélik meg a tanáraik, a mókáskedvűbbek viszont kiragadott sorokkal teszik nevetségessé diákjaikat a frászbukon. Jogosan értetlenkednek-e hát a maturandusok oktatóik szánalmas éretlenkedései miatt? Mindenképpen!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!