2011. szeptember 26., 09:402011. szeptember 26., 09:40
Körülbelül olyannyira volt merész, mint a dacos kiskölyök, aki tudja ugyan, hogy a felnőtt alig fogja megérezni öklöcskéjének ütését, mégis belebokszol az előtte magasodó nagy ember véknyába.
Kiállt ő is, és emelt fővel hírelte világgá, hogy vizsgálatot fog elrendelni abban a megyében, ahol az országos tizenvalahány százalékhoz képest tíz-tizenöt percenttel többen mentek át a pótérettségin. Na bumm, micsoda nagy eredmények, és micsoda gyanúk! Júniusban eszébe nem jutott, hogy a „véletlenül” be nem kamerázott északi megyékben netán nem mindenki született géniusznak. Sebaj, majd most megmutatja, ki az úr a házban!
Kíváncsi vagyok erre a nagy mutogatásra. Nem mintha a puskázó, másoló, a legújabb e-technológia segítségével fülbesúgásos módszerrel „tudáspótló” diákot védeni akarnám, de az ilyen éretlen miniszteri értetlenkedésekkel sem értek egyet. Szójátékokkal meg egyáltalán nem akarom eltréfálni a helyzetet, mert sok minden mondható a hazai tanügyre, de hogy tréfadolog volna, az egyáltalán nem. (Esetleg az, hogy kész röhej!) Vagyis a bátor kis miniszter kutakodni fog az egyik megyében.
Nem tudom, nem volna-e könnyebb saját háza táján szétnézni – a „háztáji” alatt egyrészt saját pártkádereit, másrészt szűkebb szülőmegyéjének eme kádereket bővizűen felbugyogtató forrásait értem. Elég csak megnézni, hogy őkegyelmével egyetemben milyen zseniális más miniszter, fő-fő vám-és pénzügyőr és még ki tudja hány és hány másod- vagy harmadvonalas szürke eminenciás került a központi húsos kondér mellé, akkor az bizony többet is megérne, mint egy egyszerű vizsgálódást.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.