JEGYZET – Elég komoly haladást ért el a nagyváradi közszállítási vállalat sofőr- és ellenőrhadának jólneveltségi szintje és bár tudom, hogy a napot csak nyugtával dicsérjem, de mégis elújságolom, milyen rég nem vágott fülbe felszálláskor a népinek vagy városi folklórnak mondott szubkulturális hangzavar.
2016. április 26., 19:072016. április 26., 19:07
Vége a rádiónyekergetésnek, most már csak a sofőrök legintimebb problémáiról vagyok kénytelen értesülni, mert mintha csak odaragadt volna a fülükhöz a telefon, elvétve lehet olyat látni, aki ne az előző napi hőstetteiről, ebédjéről, gyereke iskolai kalandjairól, az anyós galádságairól számolna be a – feltehetőleg épp egy másik buszt vezető – barátjának.
De ha választani kell a curájozás és a személyes ügyek közlése között, ez utóbbi mellett szavazok, mert ezt csak akkor hallom, ha a sofőr közelében ülök, s ha nem figyelek rá, nem is zavar. (Az más, hogy őt mennyire zavarja az intenzív eszmecsere vezetés közben, de erre meg inkább nem is gondolok, hogy ne kelljen a balesetveszélytől félnem). A sofőr munkahelyi elfoglaltsága tehát egy olyan embert tár az utas elé, akit régebben a zene jobban foglalkoztatott, most viszont a magánélet gondja-baja került előtérbe. Nem kis mértékben a fejlődő technikának köszönhetően.
Dicséretes! Az ellenőr viszont más tál tészta: ő ugyanis olyan ember, aki, ha kell, büntet, szigorú, akár félelemkeltő is. Egy időben tele voltak a járművek a nagyszájú kivagyiakkal, akik nemcsak ellenőrizték az utasokat, de közben jutott idejük gumit csócsálni, szotyit köpködni, megmutatni, ki az úr a járgányon. Nem tudom, hová tűntek, de nem hiányoznak.
Egyik nap még majdnem meg is hatódtam: a fiatalember elkérte a bérletemet, ellenőrizte, majd megköszönve visszaadta. Soron kívüli öröm volt, de hamarosan épp az ellenkezőjét kellett tapasztalnom: az utolsó pillanatban felugró két suhanc szó nélkül vette el a bérleteket, a visszaadás grimasza pedig arról szólt, mintha az utasok megsértették volna őket azzal, hogy foglalkozniuk kell a jegyeikkel.
Gondoltam, nem tudnak beszélni, de aztán elterültek egymással szemben és hangosan kommentálták, amit a telefonjukon kisimogattak. Igen, embere válogatja. De jobb volna az ellenőrré ütés előtt úgy válogatni az embert, hogy ismeri-e a kérem és köszönöm szavakat. S ha nem, felhívni rá becses figyelmüket.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!