2009. május 25., 10:072009. május 25., 10:07
A debreceni esemény jelentősége tagadhatatlan, hiszen nem kell ahhoz reformátusnak, sőt még istenhívőnek sem lenni, hogy az ember felmérje: minden, az összetartozást erősítő, szélsőségektől mentes egységes intézmény a Kárpát-medencében és a világban szétszórtan élő magyarság egységét mozdítja elő, és a megmaradást segíti. A csíkszeredai tüntetés már a nemzeti érdekek más dimenzióját állítja előtérbe. A decemberi kormányváltás nyomán szomorú ténnyé vált, hogy az új kabinet a kizárólagosságra törekvő nemzetállami gondolkodás jegyében az etnikai arányokat semmibe véve nevez ki zömmel románokat azon megyék intézményei élére is, amelyekeben jelentős a magyarok számaránya. A gyakorlat a diktatúra éveit idézi, így elfogadhatatlan. Ma, amikor az országban meghonosodott a demokratikus intézményrendszer, és az EU több tagállamában is különböző önrendelkezési formák működnek, megengedhetetlen, hogy a pártlogikára hivatkozva semmibe vegyék a mintegy másfél milliós magyar közösség igényeit. A kormány lépései ellen tiltakozni kell, a csíkszeredai rendezvény pedig remélhetően csupán a nyitánya volt azon tiltakozássorozatnak, amelynek a gyakorlat tarthatatlanságára kell felhívnia a bukaresti politikusok és a világ figyelmét. Nem elég ugyanis, ha a tüntetéseket kizárólag egy-két megyére korlátozzák, hiszen ezzel azt sugallják, hogy csak a székelyek számára fontos az önrendelkezés. Márpedig ez nem így van: a magyarságnak minden olyan megyében joga van arra, hogy beleszóljon saját élete irányításába, ahol jelentős arányban van jelen. Ezért – ha a magyarellenes leváltások nem állnak le – Nagyváradtól Sepsiszentgyörgyig tízezreket kell egyszerre az utcára vinni, egyúttal az illetékes uniós és washingtoni hivatalokat bombázni a romániai magyarság sérelmeit felsoroló levelekkel. Mint ahogy az is üdvös lenne, ha a tiltakozást övező politikai összefogás és felbuzdulás sem fulladna ki a választási kampány végeztével.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok