Mosolyogva állja el az utamat és várja a hatást. Részemről viszont elmarad a kitörő öröm, mivel halvány sejtelmem sincs, kivel állok szemben. Hiába is nézem, épp csak annyira tűnik ismerősnek, mint szülővárosom akármelyik lakosa, akit feltehetőleg már láttam egyszer vagy kétszer az utcán.
2013. augusztus 11., 19:072013. augusztus 11., 19:07
Ráadásul „rossz\" korban van: idősebbnek néz ki, mint egy-egy lehetséges tanítványom, viszont fiatalabb, mint az évek során megismert szülők bármelyike. Akkor csakis tévedés lehet a részéről, döntöm el magamban a kérdést, és már veszem is a lendületet, hogy valami mosolyfélére hajazó kényszeredett vigyorgással továbbálljak.
De ő nem hagyja magát, rám kérdez, hogy megismerem-e. Elég nem szép, de ahogy a korom halad előrefelé, úgy hagyom el a jólneveltség kellékeit, vagyis az ilyen esetekben nem hümmögök, nem fogom a szemembe sütő napra a gyenge látást: egyszerűen megmondom, hogy nem ismerem fel. Ironikusra igazított hangon kezd lamentálni, hogy így van ez, nem ismerjük fel az embert, akivel pedig együtt dolgoztunk. Együtt dolgoztunk? Hol?
Mondja a városnak egy olyan pontját, ahol megfordultam ugyan jó néhányszor, de dolgozni nem dolgoztam soha. Ezt közlöm is vele, ő meg lecsap a mondatom azon részére, hogy jártam ott többször is. Na ugye és mégsem ismerem meg! Nem nyújtom tovább: sikerül végre tisztáznunk, hogy egymás nevét sem tudjuk, s hogy a „közös\" munka költőinek is túlságosan túlzás. Ebben maradunk, elválunk.
Bosszúsan megyek tovább, de eszem-be jut annak a volt kollégámnak a leesett álla, aki szeretett mások beszélgetésébe belehallgatni és kotnyeleskedni, s amikor egy másik munkatárssal épp az akkor regnáló amerikai elnököt említettük, ránk szólt, hogy mi van Clintonnal. Tréfamester beszélgető társam halálos komolyan kérdezte: nem tudja, hogy én ismerem Clinton elnököt?! Leesett állal bámult rám: valóban? Hát persze! A következő lépés viszont meg sem fordult az agyában, azaz megkérdezni, vajon az elnök is ismer engem.
De ennél még cifrább esetem is történt: egy magam korabeli hölgy vidám sziázással köszönt rám, majd bizonygatta, hogy iskolásként jó barátnők voltunk, bár lehet, hogy beszélni nem beszéltünk soha, de a strandon naponta láttuk egymást. Hát ez igen! Azóta valóban jó ismeretségbe keveredtünk: ha találkozunk, jóízűen beszélgetünk, olyan sok mindent szóba hozva, mintha be szeretnénk pótolni az évtizedek alatt kihagyott baráti beszélgetéseinket.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!