Az elmúlt két hétben lezajlott eseményeket a legjobb indulattal sem tudjuk a kutyakomédiánál pozitívabb jelzővel illetni, amelynek egyetlen ember számára volt haszna: Liviu Dragnea, a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke megmutatta, hogy az ellene választási csalás miatt született jogerős elmarasztaló ítélet, illetve a hivatali visszaélés miatt zajló bírósági eljárás ellenére még mindig ő az úr a házban. Mindebből persze párton belüli, pozíciójukban megerősödő, vagy most pozícióba kerülő hívei is profitálnak, ugyanakkor az ország egésze számára a történtek hasznossága igencsak bizonytalan.

Kérdéses ugyanis, mennyire tekintenek megbízható és stabil partnernek egy olyan országot, ahol egy kormányt azért buktat meg a saját pártja, mert a pártelnök szerint a kabinet fél év alatt nem teljesítette gazdasági vállalásait – majd az új kormányban az eddigi gazdasági minisztert nevezik ki miniszterelnökké, a kulcsfontosságú minisztériumokat irányító miniszterek többsége pedig a helyén maradhat.

Vagyis egyértelmű, hogy valójában csupán párton belüli leszámolás történt, a kormányfői tisztségtől az ellene született ítélet miatt elesett Dragnea így állította félre Grindeanut, aki miniszterelnökként kezdett egyre önállóbb döntéseket hozni.

Az pedig végképp nem használ egy kabinet hitelességének, ha a bizalmi szavazás előtt csupán néhány órával derül ki, hogy módosította a kormányprogramot, hajmeresztő, az adófizető polgárok és a beruházók szempontjából egyaránt kedvezőtlen gazdasági intézkedéseket helyezve kilátásba, amivel tőzsdekáoszt generál, és a lej árfolyamát is bedönti, később pedig a kormány tagjai egymásnak ellentmondó nyilatkozatokban próbálják magyarázni, illetve cáfolni a tervezett intézkedéseket.

Figyelemre méltó az ügy kapcsán a kormányoldal politikai ellenlábasának számító Klaus Johannis államfő viselkedése, aki ezúttal nem kínozta azzal a kormánypártokat, hogy visszadobja miniszterelnök-jelöltjüket. Ehelyett a stabilitás szükségességére hivatkozva azonnal elfogadta Mihai Tudose személyét, annak ellenére, hogy enyhén szólva is ellentmondásos közszereplő – a titkosszolgálatok emberének mondják, és plágiumvádak is felmerültek vele szemben.

Megtörténhet, hogy az elnök éppen abban látja a kormányoldal további erodálásának lehetőségét, ha hagyja, hogy egy ilyen, jelentős támadási felületet nyújtó miniszterelnök legyen a kormány arca, abban bízva, hogy Tudose tevékenysége még rosszabb fényt vet a kormánypártokra. Vélhetően ezért hirdette ki a közalkalmazotti bértörvényt is, abban reménykedve, hogy a kormánynak beletörik a bicskája az abban foglalt, teljesíthetetlennek tűnő béremelési ígéretekbe és a kaotikus, csapongó, irreális gazdasági programba.

És az sem utolsó indok, hogy az ellenzéki pártok továbbra sem tűnnek kormányképesnek, a népszerűségi mutatók is azt jelzik, hogy a polgárok továbbra sem bíznak bennük.
Most tehát itt van a régi-új, áramvonalas második Dragnea-kormány, amely a miniszterelnök ígérete szerint engedelmesen végrehajtja majd a pártelnök minden utasítását.

Legalábbis addig, amíg elődjéhez hasonlóan Tudose rá nem kap a hatalom ízére. Vagy Dragnea úgy nem dönt: jobb azelőtt félreállítani, mielőtt egyáltalán komolyan eszébe jutna, hogy önállóan is cselekedhet.

korábban írtuk

Felállt a Tudose-kormány, megcsappant a PSD–ALDE támogatottsága

Bizalmat szavazott csütörtökön a román parlament a Mihai Tudose miniszterelnök vezette kormánynak. Az új kabinetet 275 törvényhozó támogatta szavazatával, 102 honatya ellene voksolt.

korábban írtuk

Máris pénzügyi pánikot keltett a csütörtökön beiktatott kormány

Nemcsak rövid, hanem hosszú távon is jelentős károkat okoz az ország gazdaságának a kialakult politikai válság, ezt pedig tovább fokozza, hogy a Tudose-kormány drasztikusan módosította a parlament által is elfogadott kormányprogramot.

korábban írtuk

Alapos fejmosást kaptak az új kormány tagjai Johannistól

Klaus Johannis államfő felszólította a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) alkotta koalíció, valamint az RMDSZ vezetőit, hogy vessenek véget a „pénz- és adóügyi hirtelenkedésnek", mert a polgárok biztosítékokat szeretnének a tekintetben, hogy a kormány a jogállamot védi.