VEZÉRCIKK – Bár hivatalosan Sorin Grindeanu tette le a miniszterelnöki esküt, nem is olyan apró jelek alapján kijelenthető: a kormányfői teendőket jórészt pártbeli főnöke, Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt elnöke látja majd el.
2017. január 05., 23:202017. január 05., 23:20
2017. január 06., 22:592017. január 06., 22:59
Köztudott, hogy Dragnea pártja választási győzelme ellenére sem lehet miniszterelnök, hiszen a 2001/90-es törvény megtiltja, hogy jogerősen elítélt személy a kormány tagja legyen. Márpedig őt tavaly jogerősen két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték választási csalás miatt. Kulturáltabb helyeken egy ilyen ítélet után az érintett azonnal lemond, Romániában viszont a helyén marad, és majdnem abszolút többséggel választást nyer – ennyit a jogállam tiszteletéről és az öntudatos polgárokról. A miniszterelnökké való kinevezését tiltó törvényt azonban nem tudta megkerülni, arról viszont gondoskodott, hogy a szálakat ő mozgassa. Már Grindeanu kormányalakítással való megbízását követően, majd a kormánynévsor ismertetésekor is egyértelműen jelezte: ő a főnök, és nem engedi, hogy más is beleszóljon az irányításba.
Kevés megalázóbb és szánalmasabb látványt tudnánk most felsorolni, mint Sorin Grindeanu, amint frissen kormányalakításra felkért, kijelölt kormányfőként a háttérbe húzódva üldögél, és jobb híján a tollával babrál, miközben a mellette, az asztal főhelyén ülő Dragnea magabiztosan és ellentmondást nem tűrően beszél az elé helyezett mikrofonerdőbe. De az is beszédes volt, amikor a kormány névsorát is Dragnea jelentette be: egyértelmű volt, hogy Grindeanu csupán statiszta, aki jobb híján, a sajnálatos körülményekre való tekintettel ül az asztalfőn helyette a kormányüléseken.
Mindezek fényében egészen rendes dolog volt tőle, hogy a kormányról szóló parlamenti bizalmi szavazáson hagyta, hogy a kormányprogramot Grindeanu ismertesse, pedig akár ki is küldhette volna cigarettázni a folyosóra, ha már úgyis kiderült, hogy szeret a törvényhozás épületében dohányozni. Persze egy győztes kormánypárt elnöke részéről nem meglepő, ha ő irányít – csakhogy Dragnea esetében talán mégiscsak indokolt lenne némi szerénység és háttérbe húzódás. Ő azonban csak azért is az előtérbe tolakszik, egyáltalán nem akar a szürke eminenciás szerepében tevékenykedni. Ezzel üzen a kormánytöbbséggel szemben álló, és a büntetett előéletű személyek kormányfővé való kinevezését már jó előre megtagadó Klaus Johannis államfőnek, hogy bármit is tesz vagy mond, azért ő az igazi főnök, és ő irányítja Romániát.
Maga a kormánynévsor is ezt tükrözi: az, hogy a párt Johannis által vélhetően nemzetbiztonsági okokból elutasított első miniszterelnök-jelöltjét, Sevil Shhaidehet miniszterelnök-helyettesi minőségben az egyik legfontosabb tárca, a fejlesztési minisztérium élére állították, újabb fricska az államfőnek. Aki persze nem hagyta magát, és a kormány eskütételi ceremóniáján „beszólt” a PSD-elnöknek.
De ha minden jól megy, akkor Dragneának nem kell sokáig a háttérből irányítania, mivel a jelenlegi kormánypártokkal enyhén szólva sem ellenséges ombudsman, Victor Ciorbea máris jelezte, hogy alkotmányossági óvást emel a miniszterelnökké való kinevezését meggátoló törvény ellen.
Kevés kétségünk van afelől, hogy Grindeanu habozás nélkül hajlandó lenne lemondani Dragnea javára, ha a taláros testület elkaszálná a törvényt – a kormányprogram ismertetésekor úgy tűnt, kevés hiányzott ahhoz, hogy szerelmet valljon pártelnökének, de szerencsére visszafogta magát, és megelégedett azzal, hogy igazi államférfinek nevezze köztörvényes bűnöző főnökét. Így annak valószínűleg csak csettintenie kellene, hogy átadja neki a helyét.
De ha ez mégsem következik be, akkor is egyértelműnek tűnik, hogy a következő években a „paloták háborúja” nem annyira az államfői és a kormányrezidencia, hanem az államfői palota és a PSD-székház között zajlik majd. A két legfőbb, egymással szemben álló politikai ellenfél ugyanis Dragnea és Johannis lesz.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
szóljon hozzá!