VEZÉRCIKK – Bár megannyi érv és keserű tapasztalat szól amellett, hogy a magyar–román kapcsolatok egyhamar nem fognak kimozdulni a holtpontról, mégis óvatos optimizmussal tekinthetünk a két ország külügyminiszterének öt nap múlva esedékes megbeszélése elé.
2017. február 21., 23:572017. február 21., 23:57
Kapaszkodjunk abba, hogy a bukaresti hatóságok minden bizonnyal erre a találkozóra tekintettel bólintottak rá hosszú-hosszú gondolkodás után a közös határszakasz tíz új átkelőjének megnyitására. (A határnyitás szépséghibája, hogy a sorompók egyelőre csak hétvégenként emelkednek fel, az átkelőket pedig csak az érintett megyék lakosai használhatják, ám nézzük mégis a félig teli poharat.) A kétoldalú kapcsolatok alakítását saját bevallása szerint mondhatni személyes, becsületbeli ügyének tekintő Teodor Meleșcanunak tehát lesz mit „vinnie\" a jövő héten Budapestre, és egyáltalán nem lepődnénk meg, ha egyfajta diplomáciai ellentételezésként a vendéglátója, Szijjártó Péter is készülne valami hasonló gesztussal.
Éppen itt lenne már az ideje az enyhülésnek, a kapcsolatok rendezésének a két szomszédos ország között. Egyértelmű, hogy egyik félnek sem érdeke fenntartani a jelenlegi állapotokat, amelyekről sokat elárul, hogy a külügyminiszterek legjobb esetben egy-két évente találkoznak, arra pedig már nem is emlékszünk, mikor cserélt eszmét utoljára a két ország miniszterelnöke. Mindkét oldalon túl kellene lépni végre a vélt vagy valós sérelmeken, és újra kellene tölteni tartalommal a Bukarest és Budapest által oly sokszor hivatkozott, ám az idők folyamán teljesen kiüresedett stratégiai partnerséget. Hiszen számtalan kérdés vár megoldásra, amelyekre elegendő lenne a politikai döntés. Jó kiindulási alapot jelentene például, ha Bukarest vállalná, hogy felhagy a magyar jelkép- és anyanyelvhasználat ellehetetlenítésével, igazán elkelne a Sapientia EMTE-nek is a román állami finanszírozás, és a sor még folytatható.
Bár Magyarországon jobboldali, Romániában pedig baloldali kormány van hatalmon, az eddigi tapasztalatokkal ellentétben ez most furcsa mód nem feltétlenül jelenti akadályát a politikai közeledésnek. Bármennyire is meglepő, számos tekintetben véleményazonosság fedezhető fel a jobbközép Fidesz és a román szociáldemokraták között – akiknek a volt vezetője pár éve még bolseviknak és fasisztának titulálta Orbán Viktort. Ma már a PSD hasonló álláspontot képvisel például a migráció, a multinacionális cégek agresszív adópolitikája vagy a Soros György finanszírozta civil szervezetek tevékenysége kapcsán, mint a magyar kormánypárt.
Hogy ez milyen mértékben vezetheti közös nevezőre a két eltérő ideológiájú kormánypártot, azt ma még nehéz megjósolni, tény viszont, hogy ezek a kapcsolódási pontok még mindig több együttműködéssel kecsegtetnek, mint a korábbi évek antagonista állapota. Most innen kellene elkezdeni az építkezést, még akkor is, ha tudjuk, hogy Romániában meglehetősen képlékeny a belpolitikai helyzet.
Az egy héttel ezelőtt az országhatár magyar oldalán bekövetkezett tömegkarambol idején a román segélyhívóra befutott vészjelzésre Aradról és Temesvárról azonnal elindultak a rohammentők életet menteni, nem törődve azzal, hogy egy idegen állam területén kell bevetést teljesíteniük. Ez a fajta együttműködés és hozzáállás követendő példaként szolgálhatna a politikában is.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!