2009. június 19., 12:172009. június 19., 12:17
Jelenleg úgy tűnik, állóháború kezd kialakulni a Székelyföldön, a két kormánypárt nem akarja kiengedni kezéből a megkaparintott igazgatói állásokat, míg a magyar fél a magyar intézményvezetők leváltása elleni tiltakozó akciókról nem kíván lemondani.
A küzdelem mindkét részről szimbolikus síkon zajlik: míg a PSD és a PDL nulla eséllyel bíró népszavazást kezdeményezne a magyar vezetők leváltására, addig Antalék székelyföldi rendszámtáblát szerelnek hivatali autóikra és élőláncot szerveznek a leváltások elleni tiltakozás részeként. Persze a román oldal most helyzeti előnyben van, annak ellenére, hogy kisebbséget alkot a székely megyékben.
Hiszen a kormánypártok a rendelkezésükre álló hatalmi eszközöket használva – jobban mondva azokkal visszaélve – az eddigi gyakorlatra hivatkozva, miszerint a kormányváltások eddig is a korábbi hatalom vidéki embereinek leváltását hozták, könyörtelenül viszszaállítják a teljes román uralmat a magyar többségű vidékek állami hivatalaiban. Márpedig amennyire igaz ez az érv, annyira álságos.
Igaz, hogy az RMDSZ kormányra kerülve saját embereit nevezte ki a különböző hivatalok élére – de ezzel csak létrehozta azt a természetes állapotot, amely a korábbi gyakorlat szerint nem alakulhatott ki. Hiszen egy minden állampolgárát azonos módon tisztelő jogállamban az a legtermészetesebb, ha a területi egységekben az intézményvezetők aránya megegyezik a lakosság nemzetiségi arányaival.
Ennek elutasítása azt jelenti: az illetékeseknek van még mit tanulniuk a civilizált, kooperációra épülő társadalom mibenlétéről. Amíg pedig ezen állapotok fennállnak, a magyar közösségnek folytatnia kell a küzdelmet – ha szimbolikus síkon is – a többségi arrogancia, a „demokratúra” ellen. Ceterum censeo: nem csupán a Székelyföldön, de a többi, jelentős magyar lakossággal rendelkező megyében is.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok