JEGYZET – Még az álszerénység hangfogóját sem teszik fel, amikor világgá kürtölik az ország „csodálatos” gazdasági eredményeit.
2016. október 30., 19:382016. október 30., 19:38
Emlegették már Európa kistigrisét, a nemzeti jövedelem legmegbízhatóbb fejlődésgörbéjét, sőt a propagandisták konokabbjai egyszer azt is megkockáztatták, hogy a román gazdaságot ne csak összehasonlítsák a némettel, de olyasmit állítsanak, miszerint meg is haladja a germán ütemet. Erre mondják a tréfás kedvűek, hogy még viccnek is rossz.
Sajnos azok után, amiket naponta látok és hallok, nem nagyon van kedvem viccelni, ezért a fentiekkel kapcsolatban inkább azt mondanám: olyan ez az egész hőzöngés, mintha a legmagasabb hegycsúcsok meghódítására lenge nyári öltözetben, strandpapucsba bújtatott lábbal indulna el valaki. Hisz lehet-e gazdasági fejlődésről beszélni ott, ahol béka ül a mezőgazdaságon, a már évekkel ezelőtt elkótyavetyélt, ipari romhalmazzá degradált gyárakat pedig egyszerűen ledózerolják, hogy több hely jusson a különböző bevásárlóközpontoknak?!
Amivel aztán lehet dicsekedni: ugye milyen jól élnek itt az emberek, merthogy folyton nagy kedvvel vásárolnak. Ez így önmagában igaz, csakhogy a shopingláznak van egy másik oldala is: néhány év visszafogottság után a bankok a válság előttinél is vehemensebben törnek elő. Most már az olyan hirdetések sem ritkák, hogy a hitelkérelem beadása után pár perccel máris kézhez kapják a bankókkal kitömött zacskót, vagyis azonnal neki lehet látni a pénzszórásnak. És a hivatalosan, netán a tőzsdéken is jegyzett bankok mögül tülekednek előre a házhoz vitt kölcsönöket kínáló valamik, ráadásul soha nem azzal kecsegtetve, hogy az adományozásnak tűnő szolgáltatásuk netán az éhhaláltól menti meg a rászorulót, épp ellenkezőleg: a dicsekvő rongyrázásra buzdítják a hiszékeny embert. Aki bizony szívesen elmeséli barátainak, ismerőseinek merrefelé utazgattak, milyen újabb kütyükre cserélték a még alig használt, de már nem a legeslegújabb szerkentyűiket és hasonlók.
Kár részletezni, mindannyian ismerjük. Amikor pedig jön a tartozás behajtása, kiderül, nem is az ügyfél tett szívességet azzal, hogy kegyeskedett elfogadni a rátukmált összeget. De akkor már késő a siránkozás. A kampányígérgetéseknek hasonlóan kegyetlen lesz a böjtje. Azoktól pedig, akik rosszindulatot tételeznek fel az elmondottak után, csak annyit kérdeznék: hol az a több száz kilométer autósztráda, a rengeteg munkahely, a negyedszázada ígérgetett, ránk zúduló tej- és mézözön?!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
szóljon hozzá!