JEGYZET – Mondhat bárki bármit, a gyorsan és könnyen elérhető közösségi fórum sokkal jobb, mint amennyire nem jó.
2017. február 21., 23:542017. február 21., 23:54
Igaz, engem a frász környékez, amikor röpke tíz perc alatt már a tizedik macskát, a nem tudom, hányadik zsebkutyát, illetve a csésze kávét látom, de valószínűleg én vagyok túlzottan antiszociális, ez viszont az én problémám: hamar megoldottam, a közösségi fórumot elneveztem frászbuknak, és így is használom. Ámbár hiába hőzöngök, azért csak furkálja az oldalamat, hogy nem ártana egy egyetemes frászbukozási etikettkézikönyvet közvitára bocsátani, mert aránylag gyorsan kikristályosodna a rengeteg féle-fajta véleményezésből, hogy alapfokon mi is az, ami elmegy, és mi az, ami nem.
Most megint szubjektív leszek az elsőre beugró példával, de lelkem rajta: nagyon örülök a szebbnél szebb verseknek, festményeknek, művészfotóknak, de semmi értelme az újabban egyre divatosabb Seneca-„idézeteknek”, melyekre elég csak rápillantani, hogy kiderüljön: előző napi kollektív sörözéskor kigyöngyözött blődli, még köszönő viszonyban sincs az ókori író, szónok és nem utolsósorban császárnevelő gondolatvilágával. Meg is állnék ennél a példánál, hiszen szerencsére nem vagyunk egyformák, mindenkinek vannak kedvelt és hátborzongató posztjai, amiért viszont belekaptam a frászbukozás témakörébe, az gondolom, nagyon kevés embert kivéve mindenki más számára csúcsbunkóságnak minősül: ismert emberek halálhírérének keltéséről van szó.
Nem föltétlenül szükséges akadémiai magasságokban szálló műveltség és tudásanyag, elég a genetikailag kódolt jóérzés a más baján való poénkodás elkerüléséhez. Valami olyan lelki kegyetlenkedési hajlamra vall feltenni X vagy Y sajnálatos elhunytát, majd pedig lesni, hányan döbbennek meg, sajnálkoznak, nyilvánítanak részvétet, és jót nevetni rajtuk, ami a legrosszabb minőségű, útszéli horrormeséket is túlszárnyalja. Az ilyeneknek talán az volna a legfájóbb büntetés, ha valaki az ő halálukat posztolná.
Lehet, hogy túl naivnak tűnök, de szerintem ha hirtelen azzal szembesülne, hogy ő valójában már nem is él, valószínűleg újból nem követne el ilyen „jó viccet”! Arról pedig nem is akarok beszélni, ha valakinek esetleg épp a fiktív halálhíre olvastán áll meg a szíve, vagy önti el vér az agyát. A „viccelődő” vajon feladná-e magát, vállalva a szándékos emberölés minden következményét?! Vagy akkor is tudna kuncogva lapítani?!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
A bukaresti koalíciós pártok közötti vagdalkozásokat elnézve egyre inkább az az érzése az embernek, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) sikerült feltalálnia egy sajátos politológiai hibridet: az ellenzéki kormánypártot.
Valljuk be, nem túl gyakori, hogy egy ország államfője és miniszterelnöke a nyilvánosság előtt kijelentse: megszavazná országa államiságának felszámolását.
A román külpolitika, illetve tágabb értelemben vett stratégia állapotát kiválóan tükrözi Ilie Bolojan miniszterelnök Venezuelával kapcsolatos kijelentése, miszerint az ottani események kapcsán Románia az EU-val megegyező álláspontot fog képviselni.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!