JEGYZET – Mondhat bárki bármit, a gyorsan és könnyen elérhető közösségi fórum sokkal jobb, mint amennyire nem jó.
2017. február 21., 23:542017. február 21., 23:54
Igaz, engem a frász környékez, amikor röpke tíz perc alatt már a tizedik macskát, a nem tudom, hányadik zsebkutyát, illetve a csésze kávét látom, de valószínűleg én vagyok túlzottan antiszociális, ez viszont az én problémám: hamar megoldottam, a közösségi fórumot elneveztem frászbuknak, és így is használom. Ámbár hiába hőzöngök, azért csak furkálja az oldalamat, hogy nem ártana egy egyetemes frászbukozási etikettkézikönyvet közvitára bocsátani, mert aránylag gyorsan kikristályosodna a rengeteg féle-fajta véleményezésből, hogy alapfokon mi is az, ami elmegy, és mi az, ami nem.
Most megint szubjektív leszek az elsőre beugró példával, de lelkem rajta: nagyon örülök a szebbnél szebb verseknek, festményeknek, művészfotóknak, de semmi értelme az újabban egyre divatosabb Seneca-„idézeteknek”, melyekre elég csak rápillantani, hogy kiderüljön: előző napi kollektív sörözéskor kigyöngyözött blődli, még köszönő viszonyban sincs az ókori író, szónok és nem utolsósorban császárnevelő gondolatvilágával. Meg is állnék ennél a példánál, hiszen szerencsére nem vagyunk egyformák, mindenkinek vannak kedvelt és hátborzongató posztjai, amiért viszont belekaptam a frászbukozás témakörébe, az gondolom, nagyon kevés embert kivéve mindenki más számára csúcsbunkóságnak minősül: ismert emberek halálhírérének keltéséről van szó.
Nem föltétlenül szükséges akadémiai magasságokban szálló műveltség és tudásanyag, elég a genetikailag kódolt jóérzés a más baján való poénkodás elkerüléséhez. Valami olyan lelki kegyetlenkedési hajlamra vall feltenni X vagy Y sajnálatos elhunytát, majd pedig lesni, hányan döbbennek meg, sajnálkoznak, nyilvánítanak részvétet, és jót nevetni rajtuk, ami a legrosszabb minőségű, útszéli horrormeséket is túlszárnyalja. Az ilyeneknek talán az volna a legfájóbb büntetés, ha valaki az ő halálukat posztolná.
Lehet, hogy túl naivnak tűnök, de szerintem ha hirtelen azzal szembesülne, hogy ő valójában már nem is él, valószínűleg újból nem követne el ilyen „jó viccet”! Arról pedig nem is akarok beszélni, ha valakinek esetleg épp a fiktív halálhíre olvastán áll meg a szíve, vagy önti el vér az agyát. A „viccelődő” vajon feladná-e magát, vállalva a szándékos emberölés minden következményét?! Vagy akkor is tudna kuncogva lapítani?!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
A román külpolitika, illetve tágabb értelemben vett stratégia állapotát kiválóan tükrözi Ilie Bolojan miniszterelnök Venezuelával kapcsolatos kijelentése, miszerint az ottani események kapcsán Románia az EU-val megegyező álláspontot fog képviselni.
Közhellyé vált, hogy a gépkocsi már nem luxus, a megfelelő tömegközlekedési alternatívák nélkül alapvető szükségletté vált a mindennapokban. Egy olyan jog, amelynek szükségességét sok esetben nem lehet vitatni, viszont nem alanyi jog. Tenni kell érte.
Január 3-a, vagyis a venezuelai elnök mandátumának idő előtti lezárultát eredményező amerikai „rendészeti akció” óta a maga teljes valójában csodálható meg a 19. századi Monroe-elv áramvonalas, a 21. század követelményeihez igazított 2.0-s verziója.
Persze némi joggal vetheti fel bárki, hogy miközben Romániában az alkotmánybíróság a PSD hathatós közreműködésével éppen alkotmányos válság kirobbantásán ügyködik, miért lamentál valaki boomerbe oltott X-generációsként néhány zenecsatorna bezárásán.
Na, már csak ez hiányzott! – kommentálhatnánk a viccbeli poénnal az alkotmánybíróságnál uralkodó állapotokat. Csakhogy ez nem vicc. A taláros testületnek sikerült elérnie, hogy az eddigi pénzügyi és politikai krízist újabbal tetézze: alkotmányossal.
Képzeljék el, hogy a román parlament olyan törvényt fogad el, amely akár börtönbüntetéssel is sújthatóvá teszi, ha valaki kijelenti, hogy Románia nem az 1918-as gyulafehérvári román gyűlés nyomán, a „nép akaratából” szerezte meg az Erdély fölötti uralmat.
Teljes hőfokon ég Magyarországon a jövő tavasszal rendezendő országgyűlési választást megelőző kampány, és a politikai csatazaj közepette időnként a nemzetpolitika is terítékre kerül.
Miközben a Recorder oknyomozó portál dokumentumfilmje súlyos visszaélésekre világít rá a román igazságszolgáltatási rendszerben, azért megjegyezhetjük: a tényfeltáró riporttal jókora szívességet tett a kormánynak.
A híradót hallgatom. Beszámolnak arról, hogy egy német város karácsonyi vásárában késeltek, egy másikban, valahol Bajorországban pedig minél több személy halálra gázolását tervezte öt migráns.
Az Egyesült Államok magára hagyja Európát, sőt már ellenségének tekinti – ilyen apokaliptikus kommentárok hangzottak el annak kapcsán, hogy a Trump-adminisztráció közzétette Washington új nemzetbiztonsági stratégiáját.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!