JEGYZET – Mondhat bárki bármit, a gyorsan és könnyen elérhető közösségi fórum sokkal jobb, mint amennyire nem jó.
2017. február 21., 23:542017. február 21., 23:54
Igaz, engem a frász környékez, amikor röpke tíz perc alatt már a tizedik macskát, a nem tudom, hányadik zsebkutyát, illetve a csésze kávét látom, de valószínűleg én vagyok túlzottan antiszociális, ez viszont az én problémám: hamar megoldottam, a közösségi fórumot elneveztem frászbuknak, és így is használom. Ámbár hiába hőzöngök, azért csak furkálja az oldalamat, hogy nem ártana egy egyetemes frászbukozási etikettkézikönyvet közvitára bocsátani, mert aránylag gyorsan kikristályosodna a rengeteg féle-fajta véleményezésből, hogy alapfokon mi is az, ami elmegy, és mi az, ami nem.
Most megint szubjektív leszek az elsőre beugró példával, de lelkem rajta: nagyon örülök a szebbnél szebb verseknek, festményeknek, művészfotóknak, de semmi értelme az újabban egyre divatosabb Seneca-„idézeteknek”, melyekre elég csak rápillantani, hogy kiderüljön: előző napi kollektív sörözéskor kigyöngyözött blődli, még köszönő viszonyban sincs az ókori író, szónok és nem utolsósorban császárnevelő gondolatvilágával. Meg is állnék ennél a példánál, hiszen szerencsére nem vagyunk egyformák, mindenkinek vannak kedvelt és hátborzongató posztjai, amiért viszont belekaptam a frászbukozás témakörébe, az gondolom, nagyon kevés embert kivéve mindenki más számára csúcsbunkóságnak minősül: ismert emberek halálhírérének keltéséről van szó.
Nem föltétlenül szükséges akadémiai magasságokban szálló műveltség és tudásanyag, elég a genetikailag kódolt jóérzés a más baján való poénkodás elkerüléséhez. Valami olyan lelki kegyetlenkedési hajlamra vall feltenni X vagy Y sajnálatos elhunytát, majd pedig lesni, hányan döbbennek meg, sajnálkoznak, nyilvánítanak részvétet, és jót nevetni rajtuk, ami a legrosszabb minőségű, útszéli horrormeséket is túlszárnyalja. Az ilyeneknek talán az volna a legfájóbb büntetés, ha valaki az ő halálukat posztolná.
Lehet, hogy túl naivnak tűnök, de szerintem ha hirtelen azzal szembesülne, hogy ő valójában már nem is él, valószínűleg újból nem követne el ilyen „jó viccet”! Arról pedig nem is akarok beszélni, ha valakinek esetleg épp a fiktív halálhíre olvastán áll meg a szíve, vagy önti el vér az agyát. A „viccelődő” vajon feladná-e magát, vállalva a szándékos emberölés minden következményét?! Vagy akkor is tudna kuncogva lapítani?!
Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.
A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.
Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.
Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.
Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.
Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.
Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.
Csak áll, és bámul ki a fejéből a verespataki bányaterv több mint másfél évtizedes történetét végigkövető krónikás, mert a közelmúlt fejleményei alapján rá kell jönnie: naiv volt, amikor azt hitte, újat nemigen mutathatnak neki ebben a témában.
Még néhány ilyen megnyilvánulás a választási lázban égő „felelős” nyugat-európai politikusok részéről, és előbb-utóbb arra eszmélünk, hogy háborúban állunk.
Sok faluban soha nem volt olyan mérvű infrastrukturális fejlesztés, mint az elmúlt két évtizedben. Az aszfaltozás, közművesítés, az új művelődési házak, orvosi rendelők és a felújított iskolák ellenére a romániai falu mégsem vonzó, a fiatalok menekülnek.
szóljon hozzá!