VEZÉRCIKK – A rendszerváltás utáni időszak legeseménytelenebb és legnyugodtabb kampányán vagyunk túl.
2016. június 02., 20:112016. június 02., 20:11
A vasárnapi önkormányzati választást megelőző egy hónapban nem lepték el a településeket a jelöltek arcát több négyzetméteres formátumban megmutató óriásplakátok, nem osztogattak minden utcasarkon pártlogókkal ellátott esőkabátokat, és a médiából sem harsogott folyamatosan az arcunkba a kampány.
Egyes politikusok ugyan panaszkodtak az új, csendesebb és kevésbé agresszív kampányra, mondván: félő, hogy így kevésbé lehet majd mozgósítani a szavazókat, de talán nem vagyunk túl demagógok, ha azt mondjuk, tetszettek volna úgy politizálni az elmúlt négy évben, és olyan eredményeket elérni, hogy a polgárok részvétele ne azon múljon, sikerül-e egy bokor mögül előugorva beleerőszakolni a markukba egy szórólapot és egy pártemblémával díszített golyóstollat, vagy sem. Amúgy is meggyőződésünk, hogy akit érdekel a települése és a megyéje jövője, az figyelemmel követte az önkormányzatok, illetve a pártok és jelöltek tevékenységét, és ennek függvényében dönt arról, kire voksol majd vasárnap, illetve hogy voksol-e egyáltalán. Mert a nem szavazás is véleménynyilvánítás – a teljes politikai kínálatról.
Magyar szempontból természetesen ezúttal is jelentős téttel bír majd a megmérettetés, és akár sikeresebb is lehet, mint négy éve, hiszen az akkori nagykoalíciós jellegű román szociáldemokrata-liberális összeborulás már a múlté, a román szavazatok így szétforgácsolódnak, az egyfordulós választás pedig több román többségű településen is kedvezhet annak, hogy magyar elöljárót válasszanak. Lesz olyan település is, ahol magyar–magyar verseny esetén is magyar elöljáró lesz, de olyan is, ahol ez akár csökkentheti a jó magyar szereplés esélyét – mindenütt a polgároknak kell eldönteniük, melyik magyar párt, melyik magyar jelölt érdemli meg a voksukat.
Egy dolog bizonyos: magyar szempontból az a fontos, hogy – párthovatartozástól függetlenül – minél több magyar jusson be az önkormányzatokba, hiszen a magyar közösség sajátos gondjait mások nem vállalják fel. Ezért minden román – vagy vegyes – pártra leadott magyar voks elveszettnek tekinthető.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
szóljon hozzá!