2009. augusztus 12., 09:552009. augusztus 12., 09:55
Amúgy ha az együttes szombaton a másodosztályban kezd, akkor is el lehet képzelni, milyen lelkiállapotban lépnek majd pályára a játékosok, akiknek bérét a várost sújtó pénzhiány miatt alaposan megkurtították. A csődközeli helyzet nem a legjobb stimulens, és a lelkesedés csak az elsöprő érzelmektől lüktető romantikus regényekben képes a létbizonytalanságot és az üres zsebet feledtetni.
Persze szó sincs arról, hogy a városnak kötelessége lenne egy labdarúgócsapatot is eltartani, és az adófizetők pénzéből gyakorlatilag közalkalmazottként foglalkoztatni a focistákat. Viszont az önkormányzatnak – a jelenleginek is, az előzőnek pedig annál inkább – is komoly felelőssége van abban, hogy idáig fajult a helyzet, hiszen a szakmai szempontokat jórészt nagyvonalúan mellőzve, kétes hírű üzletemberekre bízta a klub irányítását, akik elsősorban könnyű meggazdagodási lehetőséget láttak abban, hogy a tehetséges játékosokat saját zsebre eladták, a klub pedig rendszerint a harmadik osztály peremén tengődött.
A trendek amúgy világosak: egy csapatot ma kizárólag komoly, elkötelezett, a szükséges anyagi forrásokkal rendelkező üzletember tud működtetni. Az önkormányzatnak az lenne a legfőbb feladata, hogy ilyen befektetőt találjon, emellett biztosítsa a csapat számára a megfelelő edzési körülményeket, és minimális szintű anyagi támogatást, hiszen a klub nevével mégiscsak a város hírnevét öregbíti, ha a biztos háttér tudatában eredményesen játszik.
Persze a helyi üzleti szféra képviselőin is múlik, hogy ne csak a fővárosi nagycsapatok és nagy üzleti lehetőségek felé tapogatózzanak, hanem szűkebb pátriájuk sportéletét is előmozdítsák. Elvégre a sport, a foci az összetartásról, a csapatszellemről szól, nemcsak klubszinten, de a helyi közösség szintjén is. Ha ez nincs meg, nemcsak hogy nagyon nehéz folytatni, de talán már nem is érdemes.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok