2008. december 24., 14:232008. december 24., 14:23
Az utcákon senki nem járt, csak a házról házra járó örömhírt vivő gyerekek, akik tele torokból énekelték a Mennyből az angyalt. Akkoriban izgalommal vegyes kíváncsisággal vártuk: mit hoz az angyalka, mi kerül a karácsonyfa alá, mire hazatérünk a kántálásból. Eszünkbe sem jutott levelet írni a Jézuskának vagy az angyalkának, hiszen mindanynyian tudtuk, ők jobban tudják, mire van szüksége egy gyereknek, és hittünk abban, hogy olyan ajándékot kapunk, ami hasznunkra válik. Örültünk a karácsonyfa tövében talált puha kesztyűnek, meleg sálnak és sapkának, s ha netán még aprócska játék is került ezek mellé, a hetedik mennyországban éreztük magunkat. De hol vannak ma már azok a régi karácsonyok?! Tél tábornok díszhadosztályát globális felmelegedés tizedeli évről évre, Zimankó mester palettájáról is eltűnt az ezüstös fehér szín, és erejéből alig futja évente egy-két alkalommal néhány vérszegény jégvirágra. A házról házra járó kántáló gyerekek száma is megcsappant, mert ma már „nem trendi” bekopogni a szomszéd ajtaján és tiszta szívből énekelni: „Örüljetek, örvendjetek, a Kisjézus megszületett!” Helyettük követelőző, leveleket irkáló gyerekekkel találkozhatunk ma, akiknek éppen olyan méregdrága Barbie-ház kell, mint amilyet a tévéreklámban láttak, vagy éppen olyan Thomas vonat kell, mint a rajzfilmbeli. De az igények lajstroma igen hosszú, folytathatnánk a sort a buta számítógépes játékokkal, illetve a kifizethetetlen mittudoménmikkel. Ráadásul a kapott ajándéknak sem örülnek, hanem elégedetlenül veszik számba szentestén, a szeretet ünnepén, miket felejtett ki a Jézuska vagy az angyalka a hosszas felsorolásból. És a családi fészkekbe a szeretet, a türelem, békesség, a megértés helyett belopódzik az elégedetlenség, a telhetetlenség.
Hej, ha még egyszer gyermek lehetnék! Írnék én is egy levelet a Jézuskának. Csak egyetlen egy dolgot kérnék: kicsivel több szeretetet a szívekbe…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok