2009. március 25., 10:412009. március 25., 10:41
Pedig az eltelt másfél év alatt immár tapasztalat is gyűlt az európai parlamenti tevékenységről; sokkal több, mint akkor, amikor a román parlamentből átirányított képviselők szédelegtek a brüsszeli folyosókon.
Az már biztosra látszik: elhibázott volt a másfél évvel ezelőtt fennen hangoztatott RMDSZ-es nézet, hogy az Unió gazdasági jellegéből fakadóan gazdasági szakembert kell küldeni az EP-be. Az erdélyi magyar választóknak ugyanis aligha származott hasznuk abból, hogy a gazdasági ügyekben jártas politikus is képviselte őket.
Talán azt kellett volna tudatosítani a jelöltek kiválasztásánál, hogy melyek azok az ügyek, amelyeket sem a szociáldemokrata, sem a liberális, sem a demokrata-liberális romániai képviselők nem fognak megjeleníteni. Ezek pedig – ha tetszik, ha nem, ha van ebben illetékessége az EU-nak, ha nincs – mégiscsak magyar közösségi, kisebbségi ügyek. Az erdélyi magyarság képviselőinek Brüszszelben is az a feladatuk, hogy az autonómiatörekvésekhez próbáljanak támogatást, szimpátiát szerezni, hiszen ettől függ a legnagyobb mértékben a közösség jövője.
A feladat nehézsége abból fakad, hogy csak a közösségi törekvések hangoztatásával nem lehet rokonszenvet elérni. A kisebbségi ügyeket a tagállamok hatáskörében hagyta ugyanis az Unió. Ahhoz, hogy egy EP-képviselő e területeken is eredményes lehessen, egyébhez is kell értenie. Más területeken kell gyűjtenie a politikai tőkét, hogy azt vissza tudja forgatni a közösség szolgálatába.
E szemszögből nézve a gazdasági szaktudás mit sem ér, ha hiányzik mögüle a kisebbségi elkötelezettség. Az csak olyan, mint a smirglipapíron a papír: csak hordozója, kötőanyaga annak, ami ténylegesen lényeges. Ez pedig még a magyar EP-képviselők mindegyikében sem tudatosult. A szaktudás, az elismertség, a kivívott tekintély csak akkor nyer értelmet, ha a közösségi célokat mozdítja elő.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok