VEZÉRCIKK – Nagy-Britannia minél hamarabb távozzon az Európai Unióból, ha már az erről szóló népszavazáson a többség a kilépésre voksolt – ennél érdemibb következtetésre nem voltak képesek jutni az EU nyugati tagállamai a Brexitről szóló európai uniós csúcson.
2016. június 30., 20:192016. június 30., 20:19
Az valóban kétségtelen, hogy a bizonytalanság, a konkrét döntések meghozatalának halogatása sem politikai, sem gazdasági szempontból nem szerencsés. Ugyanakkor az is egyértelmű, hogy Németország, Franciaország, Olaszország, valamint az EU jelenlegi vezetői nem csupán azért szorgalmazzák az uniós alapszerződés kilépésről szóló 50. cikkelyének London általi mihamarabbi aktiválását, hogy a lehető leggyorsabbá és legkevésbé fájdalmassá tegyék a „válást”, hanem azért is, mert ebben látják saját uniós pozícióik további megszilárdításának esélyét.
A britek ugyanis már eddig is folyamatosan „belső ellenzékként” viselkedtek, és többek között az eurót sem fogadták el fizetőeszközként, és a schengeni övezethez sem csatlakoztak. Emellett első számú ellenzői voltak annak, hogy az EU egy utópista, túlzottan centralizált szuperállammá váljon, amely a lehető legtöbb szuverenitást elvonja a tagállamoktól, hogy aztán a brüsszeli hivatalnokhad saját – és természetesen a nagyobb, nyugati tagállamok, elsősorban Németország és Franciaország – szája íze szerint kormányozzon. A brit kilépéssel ezen törekvések legnagyobb befolyással rendelkező akadályától lehet megszabadulni, ami jelentős térvesztést eredményezhet a többi olyan tagállam számára – jelenleg például a visegrádi négyek –, amelyek ellenzik a túlközpontosítást.
A legszomorúbb következtetés az, hogy az EU illetékeseinek nagy része még mindig nem hajlandó elfogadni: a panaszoknak, az életidegen túlcentralizáltságtól való aggodalmaknak igenis van alapja. Tény ugyan, hogy David Cameron brit kormányfő a brüsszeli eurokratákkal szembeni ellenérzéseket meglovagolva saját választási győzelme érdekében írta ki a kilépésről szóló népszavazást, de maguk az EU vezetői is sokat tettek a Brexit-párt győzelme érdekében – többek között a migrációs válság kezelésében tanúsított, döbbenetes mértékű inkompetenciájuk révén.
Lehet persze a „nacionalistákat” és a „populistákat” okolni a jelenlegi válságért. Azonban amíg a valós, az összes tagállam érveit és szempontjait figyelembe vevő reformok helyett a nagyok diktátumaival akarnak operálni, az uniós intézményeket pedig olyan kádertemetőként kezelik, ahová olyan, saját hazájukban levitézlett politikai „titánokat” lehet parkolópályára helyezni, mint Jean-Claude Juncker EB-elnök vagy Martin Schulz, az uniós parlament vezetője, akik a jövőben nyugodtan modellt állhatnának az inkompetenciába oltott arrogancia allegorikus szobrához, addig senki se csodálkozzon, ha – a kétségtelenül létező előnyei ellenére is – sokan életidegen, agyonbürokratizált, egyre diktatórikusabban viselkedő intézményként tekintenek az EU-ra.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok