2009. augusztus 27., 10:572009. augusztus 27., 10:57
És a magyar futballszerető egyszer csak azon kapta magát, hogy már nincs jegy a jelenleg 32 ezer férőhelyes budapesti Puskás-stadionban megrendezett mérkőzésre, amelyen messze nem két sztárgárda, hanem a magyar és a bolgár bajnok lépett pályára, hogy eldöntse, melyikük társulhat Európa valódi sztárcsapataihoz. A szinte másfél évtizedes böjt annyira kiéheztette a Bajnokok Ligája csoportmérkőzéseit csak a televízión keresztül követő magyar drukkereket, hogy hovatartozástól függetlenül teljes szívből szorítottak a Lokinak, amely végül kettős győzelemmel múlta felül a Levszki Szófiát.
A története legnagyobb sikerét elérő debreceni alakulat vezetői azonnal köszönetet mondtak a magyar drukkereknek, a szurkolók pedig a klubvezetőknek zengtek hálát. Ezúttal azonban elmaradt a háttérben dolgozó „sikerkovács”, Michel Platini magasztalása. Az UEFA elnöke 2007-es megválasztásakor annak az ígéretének köszönhetően győzte le Lenard Johanssont, miszerint a kis, szegényebb országok klubcsapatainak is meg kell adni az esélyt a BL-szereplésre. A kis, szegényebb országok képviselői pedig – akiknek voksa ugyanannyit ér, mint a nagyoké – megszavazták Platinit, aki most teljesítette ígéretét: úgy szervezte át a BL selejtezőköreit, hogy öt kiscsapat a nagyok elkerülésével bejuthat a csoportkörbe.
Egyikük a kétmillió eurós évi költségvetéssel rendelkező Loki, amely így akár a csak a nyári átigazolások során 250 millió eurót elköltő Real Madriddal is farkasszemet nézhet. A hajdúsági klubnak sohasem lesz annyi pénze, mint a Realnak, de a csoportkör eléréséért járó 7,1 millió euróból, valamint az esetleges további prémiumokból okosan gazdálkodva hosszú távon elérheti, hogy Magyarországnak állandó jelleggel legyen képviselője a BL-ben. És ilyen körülmények között már az is megszeretné a magyar focit, aki eddig csak legyintett, ha szóba került.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok