„Kitaszított” magyarok

Hiába hangoztatták lépten-nyomon a koalíció román pártjai, hogy az RMDSZ a stabilitás érdekében szükséges a kormányba, és hiába nem szerepeltek az RMDSZ által birtokolt tárcák azok között, amelyeknek a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Szociáldemokrata Párt (PSD) által megkötött, a kormányfő és egyes minisztériumok cseréjéről szóló koalíciós megállapodás értelmében idén gazdát kellett cserélniük, a szövetség egyszer csak arra volt kénytelen eszmélni, hogy nem csak elvették a minisztériumait, de még a kormányból is kiakolbólították.

Nehéz elhessegetni az érzést, hogy a két román párt már előre rákészült arra, hogy a parlamenti többséghez amúgy sem szükséges RMDSZ nélkül forduljon rá a 2024-es választási szuperévre.

Erre lehet következtetni abból, hogy mintha szándékosan csak olyan minisztériumokat ajánlottak fel a komoly összegekkel dolgozó fejlesztési és a környezetvédelmi minisztérium helyett, amelyek kapcsán biztosak lehettek benne, hogy a magyar szervezet válasza elutasító lesz. Az európai forrásokért felelős tárca neve ugyan hangzatos, és valóban sok pénz fölött rendelkezhet – csakhogy olyan, súlyos felelősséggel jár együtt, mint az Európai Bizottsággal az országos helyreállítási terv kapcsán folytatandó egyeztetések, illetve a tervben vállalt reformok megvalósítása. Köztük a különleges nyugdíjak ügyének rendezésével, amibe eddig még minden kormánynak beletört a bicskája, hiszen a saját klientúrájukat „károsítanák meg”, és bőszítenék fel vele.

Az energiaügyi tárca irányítása sem könnyű. Ez a minisztérium felel ugyanis többek között azért, hogy mennyibe kerül a földgáz és a villany, illetve elsősorban azért is, hogy egyáltalán legyen. Az ukrajnai háború miatt az energiahordozók piaca elképesztően kiszámíthatatlan, ezért igencsak hálátlan feladat azt a minisztériumot irányítani. Igaz, lehetett volna még ennél is cinikusabb ajánlat a PSD és a PNL részéről: ha az oktatási és az egészségügyi tárcát ajánlják fel. Az már csak hab a tortán, hogy amikor úgy tűnt, az RMDSZ elfogadja a környezetvédelmi és az energiaügyi tárcára vonatkozó ajánlatot, akkor a liberálisok visszatáncoltak.

Ilyen körülmények között a magyar illetékesek arra a következtetésre jutottak, hogy – hozzáférhető anyagi források ide vagy oda – kormányon maradni már nagyobb arcvesztésnek számítana, mint ellenzékbe vonulni. Eleve presztízskérdésnek számít, hogy egy párt ne hagyja, hogy a koalíciós partnerek kényük-kedvük szerint ide-oda rugdossák, és ha megtetszik nekik valamely, általa irányított tárca vagy hatóság, úgy vegyék el tőle, mint a Pásztorok az üveggolyókat Nemecsektől a Pál utcai fiúkban. Különösen abban a helyzetben, hogy az RMDSZ érdekérvényesítő képessége gyakorlatilag minimális. Pókerhasonlattal élve nem hogy royal flush-e nincs, de még egy párt is alig tud felmutatni, hiszen a parlamenti többség nélküle is biztosan megvan, ez nem az a szituáció, amelyben a mérleg nyelveként azt kér, amit akar, és nagy valószínűséggel meg is kapja.

Így aztán marad az ellenzéki szerep. Igaz, így legalább kommunikációs szempontból azt a narratívát próbálhatja terjeszteni, hogy gesztusával bizonyította: nem csupán a kormányzati pozíciók érdeklik. Az RMDSZ eddigi kormányzati szereplésének mérlege finomvegyes – azt az eddigi partnerek is elismerték, hogy nem azért kellett távozniuk, mert rosszabbul végezték volna a dolgukat, mint román kollégáik. Ezzel közvetve azt is bevallották, hogy valójában csupán a minisztériumok birtoklásával járó presztízs és természetesen pénz indokolta a tárcák lenyúlását. Az autonómia és egyéb magyar jogkövetelések ügye ugyanakkor az egymást érő válsághelyzetek közepette ismét csak nem volt aktuális – mint ahogy általában valahogy sohasem az.

A román pártok indokai meglehetősen egyszerűek. Amint az már megjegyeztük, a PNL egyrészt a saját anyagi és politikai hátterének biztosítása érdekében einstandolta a fejlesztési tárcát, de járulékos hozadékként, szükség esetén, ha ismét a magyarellenesség lesz a kampány egyik fő eleme, úgy is tálalhatja majd a történteket, hogy neki köszönhetően kerültek ki a gyanús magyarok Románia kormányából. A PSD sem bánja, hogy kevesebb partnerrel kell osztozkodnia a választási év előtti, válságok fémjelezte időszakban, ezért is ment bele abba, hogy úgy dobják ki az RMDSZ-t a kormányból, mint süllyedő léghajóból a ballasztként szállított homokzsákokat. Azért persze szeretné bebiztosítani magát: közel tartaná magához az RMDSZ-t egy, a koalíció parlamenti támogatásáról szóló megállapodással, hogy ha a jövő évi választás után – vagy a PNL kampányszámításai miatt akár már előtte – szüksége lenne a magyarok támogatására, akkor ismét koalíciót köthessen vele.

Az RMDSZ persze ettől most ódzkodik, és már csak azért sem ok nélkül, mert jelenleg még mindig az a felállás, hogy sokat nem kérhet cserébe, elvégre nem rajta múlik a többség. Ha viszont olyan helyzet állna elő, hogy ismét a mérleg nyelvének szerepébe kerül, akkor már valószínűleg máshogy állna hozzá a kérdéshez. Az ugyanis már régóta nem téma, hogy a kormányrészvétellel az RMDSZ ugyan nagyon kevés eséllyel tudja elérni a magyar közösség önrendelkezésének törvényes garantálását Romániában, viszont nagy eséllyel ad muníciót azon román köröknek, amelyek szerint az, hogy egy magyar szervezet kormánytag lehet Romániában, eleve annak a bizonyítéka, hogy a magyar kisebbség minden szükséges jogot élvez – és ezek után már hiába beszélünk az anyanyelv-használat vagy az anyanyelvi oktatás korlátozásáról, illetve egyes esetekben egyenesen üldözéséről.

Jelenleg tehát ott állunk, hogy a stabilitás jegyében koalícióba hívott magyarokat kidobták a kormányból, mert kellenek a pénzek, amelyek fölött eddig ők rendelkeztek. Egy ilyen lépésnek sokféle üzenete lehet, de a stabilitás speciel pont nincs közöttük – még akkor sem, ha az új koalíciónak a magyarok nélkül is kényelmes parlamenti többsége van. És ha a kisebbségek sorsáért olyannyira aggódó nyugati fórumok magasról tesznek arra, hogy Romániában éppen mi a helyzet a magyarokkal.

A romániai politikai viszonyok és az előzmények ismeretében ugyanis nem tud olyan stabil lenni egy kormány, hogy ne bukhasson meg akármikor egy belső konfliktus miatt, ha valamelyik koalíciós párt úgy értékeli, hogy a kormányzás és az ország stabilitása helyett az együttműködés felrúgása szolgálja a pillanatnyi érdekeit.