VEZÉRCIKK – A jogállam egyik alapvető ismérve a magántulajdon feltétel nélküli tiszteletben tartása. Romániában azonban az elmúlt években következetesen semmibe veszik ezt a jogot, a legsúlyosabb pedig az, hogy – nevével ellentétben – az igazságszolgáltatás hoz olyan döntéseket, amelyek megfosztják jogos tulajdonától a tulajdonost.
2016. december 19., 19:172016. december 19., 19:17
Most a nagyváradi pénzügyigazgatósági palota ügyében hozott vérlázító, a tulajdonjogi iratokat, a józan észt és az emberi jóérzést egyaránt semmibe vevő ítéletet a legfelsőbb bíróság. Holott az irgalmasrend által építtetett, és az osztrák-magyar pénzügyminisztérium által a pénzügyi igazgatóság számára bérelt ingatlanért a trianoni diktátumot követően még a román állam is lakbért fizetett a rendnek, amit dokumentumok igazolnak.
Ráadásul a két oldalán álló, szintén egyházi építésű szomszédos épületeket már jogerősen vissza is kapta az irgalmasrend által az ügyei képviseletére meghatalmazott váradi római katolikus püspökség. Így most közéjük beékelődik a kommunisták által államosításnak nevezett procedúra során ellopott, és most a lopást szentesítő – nemzetközi igazságügyi fórumokon remélhetőleg még megsemmisítendő – jogerős bírósági ítélettel a megyei önkormányzatnak ajándékozott palota. Külön dühítő, hogy mindez olyankor történik, amikor a megyei önkormányzat élén ismét magyar, az RMDSZ színeiben oda került elnök áll.
Emlékezetes: nem ez az első hasonló eset, Sepsiszentgyörgyön a református egyház által építtetett Székely Mikó Kollégiumot államosították vissza egy eszelős bírósági ítélettel azt követően, hogy korábban visszaszolgáltatták a jogos tulajdonosnak. Mindez nem vallási ügy, nem vallásosság versus laicitás tengely mentén áll fenn a konfliktus, hanem a tulajdonhoz való jog szentségéről van szó. Amelyet a román állam egyik szerve immár sokadik ízben vesz semmibe.
A restitúciós folyamattal kapcsolatos állítólagos visszaélésekre hivatkozva az elmúlt években gyakorlatilag leállt a kommunizmus idején elorzott ingatlanok visszaszolgáltatása, aminek az ingatlanhiányban szenvedő a román állami és önkormányzati szervek örülhetnek. Ugyanakkor megfigyelhető az igyekezet arra, hogy a magyar tulajdonosok által már visszakapott ingatlanokat ismét elorozzák. Ennek érdekében soviniszta román politikusok gyakran tesznek hazug, a történelmi valóságot elferdítő „érveken\" alapuló feljelentéseket – az egyetlen cél az egyszer már megszerzettnek hitt, de mégis újra elvesztett „várak\" visszafoglalása.
Emögött az a mentalitás érhető tetten, amely a trianoni diktátum nyomán román fennhatóság alá került országrészt, illetve az ott található összes vagyonelemet zsákmánynak tekinti, olyan meghódított gyarmatnak, ahol a behódoltatott őslakosoknak semmihez sincs joguk, minden a hódítót illet, függetlenül attól, hogy egy ingatlan korábban magyar állami vagy magántulajdonban volt. Ez önmagában csupán mérsékelten volna veszélyes, ha nem tapasztalnánk azt, hogy ezt a gyarmatosító mentalitást egyre többször teszik magukévá a hivatalos román állami szervek, olyan szintre eljutva, hogy a bíróságok immár bizonyítékokat figyelmen kívül hagyva semmizik ki vagyonukból a jogos tulajdonosokat.
Mindez alapján kijelenthető: az az Európai Unió által modellértékű kisebbségpolitikát alkalmazó országként aposztrofált, az Egyesült Államok által pedig az egyik „legmegbízhatóbb\" európai szövetségesnek nevezett Románia egyre távolabb áll attól, hogy jogállamnak lehessen nevezni.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!