Hirdetés

Belharcok

Tulajdonképpen már nehéz kitalálni, mi is tartja egyben még a bukaresti kormánykoalíciót.

Balogh Levente

2014. február 13., 21:372014. február 13., 21:37

A hatalomvágy és az állami pénzforrásokhoz való hozzáférés ugyanis jelen állás szerint már nemigen tűnik elegendőnek ahhoz, hogy a Szociálliberális Unió (USL) két fő pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elviselje egymás társaságát. A szociáldemokraták olyan lépéseket tettek az elmúlt időszakban, amelyekből úgy tűnik, nagyon készülnek arra, hogy a liberálisok nélkül kormányozzanak tovább.

A PNL-t kihagyva az USL két kisebbik tagpártjával létrehozták a Szociáldemokrata Uniót (USD), ami még úgy sem tűnik olyan lépésnek, amely alkalmas lenne az örök barátság bebetonozására a PNL-lel, hogy a liberálisok már korábban közölték: az európai parlamenti választáson önállóan kívánnak indulni. Ez ugyanis azt jelzi, hogy a PSD minden olyan politikai erőt „birtokon belül” akar tudni, amely segítheti abban, hogy a folyton akadékoskodó liberálisok nélkül is kormányozni tudjon.

A liberálisok eközben azon igyekeznek, hogy megerősítsék befolyásukat a kormányban, amelyben eddig nyomasztó fölényben volt a PSD. Nem csupán azért, mert a liberális vezetésű gazdasági és pénzügyi tárcák mellé olyan PSD-s irányítású tárca nélküli minisztereket rendeltek, akik elhappolták a fontosabb hatásköröket, vagy mert ellentételezés nélkül lemondtak az igazságügyi tárcáról, hanem azért is, mert az Antonescu által lemondásra kényszerített liberális belügyi tárcavezető és a pénzügyminiszter is inkább Pontát követte, mint saját pártfőnökét.

Antonescu most pártja egyik legelismertebb politikusát, Klaus Johannist jelölte a belügyi tárca élére, emellett azonban miniszterelnök-helyettesi tisztséget is kér számára. Victor Ponta miniszterelnöknek viszont esze ágában sincs a PNL befolyását erősíteni, ezért inkább a törpepártnak számító konzervatívoknak is kormányfő-helyettesi tisztséget adna, csak hogy ne nőjön a liberálisok súlya.

Mindezek alapján egyértelműnek tűnik, hogy a PSD inkább a PNL ellen játszik, mint vele egy csapatban. Ennyire az elmúlt két év során sohasem volt még kétséges, hogy egyben marad-e 2016-ig az USL, mint most.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés