2009. július 02., 11:492009. július 02., 11:49
A kikapcsolódásról mindig az jut eszembe, hogy amikor eldöntöm, „na most aztán jól kikapcsolódom”, akkor mindig bekapcsolódom valamibe. Például kitaláltam, milyen jó kikapcsolódás lenne számomra, ha én is tagja lehetnék egy civil szervezetnek. Mert a „civilkedés” szimpatikus tevékenység: jönnek-mennek az emberek, „fontoskodnak”, kikapcsolódás gyanánt egy jó ügyet szolgálnak. Így lettem állatvédő.
Aztán civiltársaimmal szerveztünk egy konferenciát, aminek a végén félúton a zombi és „agyilag zokni” állapot között belém hasított a felismerés: na, ebbe az állatvédelmi históriába jól bekapcsolódtam. Eldöntöttem, hogy sebaj: hazamegyek, vízszintesbe helyezem magam és „semmit csinálok”. Igen, így „semmit csinálok”, hogy véletlenül se legyen dupla tagadás a mondatban, mert az ember elméje – ha úgy tetszik, modern kifejezéssel élve, szoftvere – igen furcsa természetű, és hajlamos szó szerint értelmezni dolgokat.
Azonban még mielőtt felvehettem volna ama áhított vízszintes pózt, megszólalt az elmémben a figyelmeztető csengő: „kiállítás a múzeumban!” Fáziseltolódással érkezett a löket adrenalin, szinte tapinthatóan éreztem, amint végigáramlik az idegpályáimon. Megszűnt a félzombi állapot, már nem fájt a hátam sem... Vettem a pénzkereső táskámat, és „kihegyezett tollal, csőre töltött fényképezőgéppel” irány a múzeum.
Elvégre egy kiállítást elvből sem hagynék ki. Este azzal a megnyugtató gondolattal tértem nyugovóra: na, majd holnap lesz az a nap, amikor „semmit csinálok”, de ez alkalommal ezt nagyon jól fogom csinálni. Csak fekszem az ágyban, de nem nézem még a plafont sem, mert az már cselekvés. Azonban reggel frissen és üdén már azon agyaltam, hogyan is juthatnék el egy távolabbi településre, ahol igen fontos esemény lesz.
S akkor most kanyarodjunk vissza a kikapcsolódáshoz és ahhoz a sarkalatos kérdéshez: mikor is lesz ez? Jó kérdés... De azt hiszem, ha egy szép napon arra eszmélnék, hogy lebegek valahol, „kikapcsolt” állapotban, „semmit gondolva”, vidáman felkiáltanék: Jé, meghaltam! És meggyőződésem, hogy a következő pillanatban jönne a löket adrenalin, és máris azon agyalnék, mibe is kapcsolódjak be ebben az új helyzetben.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok