Újfent sikerült az erdélyi magyar közösség politikai és civil szervezetei által egyaránt fontosnak nevezett autonómia ügyében egymásnak tökéletesen ellentmondó, belső konfliktusokat gerjesztő, és így a kezdeményezés sikerére vonatkozó amúgy sem fényes esélyeket tovább csökkentő lépéseket tenni.
2017. január 30., 23:422017. január 30., 23:42
A külső szemlélő számára teljesen érthetetlen, miért terjesztette be a Gyergyószéki Székely Tanács állampolgári kezdeményezésként a székely autonómiáról szóló törvénytervezetet, ha ezt a megoldást a Székely Nemzeti Tanács elnöke szerint csak tartalék lehetőségként jelölték meg, mivel az elsődleges célkitűzés az volt, hogy azt az RMDSZ színeiben parlamentbe jutott képviselők terjesszék be törvénytervezetként. Ennek folyományaként ismét csak azzal szembesülünk, hogy még tovább mélyült a magyar-magyar ellentét, hiszen a jelek szerint még az SZNT-n belül sincs egyetértés arról, hogyan is kellene megpróbálni elérni a kitűzött célt.
Persze tudjuk, hogy egy ilyen témájú törvénytervezet benyújtásának felvállalása nem egyszerű, és előzetes, a román pártokkal lefolytatott egyeztetések nélkül gyakorlatilag teljesen esélytelen a sikere, hiszen a kormányoldal és az ellenzék pártjai szorosan összezárva utasítják el. Ugyanakkor a választások óta meglehetősen kevés idő telt el, és ha már eddig kibírtuk, egy-két hónapig még lehetett volna várni, esélyt adva arra, hogy valamelyik magyar honatya előterjessze a tervezetet. Ha pedig ez nem történt volna meg, akkor kellett volna egyeztetni arról, és közösen eldönteni, hogy a nehezebb – mert százezer támogató aláírás összegyűjtéséhez kötött – állampolgári kezdeményezés útján terjesszék a parlament elé.
Így azonban ismét csak azt sugalljuk a magyar jogkövetelésekkel szemben következetesen elutasító román hatalom, illetve a külföld felé, hogy még mi, magyarok sem értünk egyet abban, mit akarunk, illetve hogy a céljainkat hogyan akarjuk elérni. Amíg a magyar szervezeteknek nem sikerült megegyezniük a pontos célokban és az azok elérését szolgáló stratégiában, és nem sikerült a lehető legteljesebb egységet kialakítani a célkitűzések támogatására a magyar közösségen belül, addig minden hasonló kezdeményezés esetében csak növeljük a kudarc esélyét.
Az autonómia kapcsán amúgy is világos, hogy az azzal szemben közel száz éve elutasító bukaresti hatalmat a legjobb eséllyel egy kedvező nemzetközi konjunktúra kényszerítheti rá legalább a róla szóló érdemi tárgyalásokra. Ugyanakkor a nagyhatalmak és a nemzetközi szervezetek sem vesznek komolyan egy olyan közösséget, amely még ilyen alapvető kérdésekben sem egységes. Most a kezdeményezéssel, azzal, hogy az megjelent a Hivatalos Közlönyben, csak újabb esélyt adtunk a kampánycélú (és nem csak) sovinizmusra mindig is hajlamos PSD vezette kormány lakájmédiájának, hogy orosz befolyást kiáltva és az ország szétszakításával riogatva újabb uszítóhadjáratot indítson a magyar közösség ellen. És ezzel elterelve a figyelmet a jelenlegi legfontosabb témáról, a kormányhoz közel álló politikusok és üzletemberek jogi felelősségre vonásának megakadályozását szolgáló közkegyelmi tervezetről és Btk.-módosításról, valamint a költségvetés körüli mizériáról, a kampány során beígért pénzosztás tarthatatlanságáról .
Nem biztos, hogy így érdemes küzdeni az autonómiáért. Vagy bármi másért.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
szóljon hozzá!