Hirdetés

Átkok, láncok és egyéb nyalánkságok

Hímes közéletünk olyasmit produkált, amire legfantáziadúsabb képzelgéseimben sem gondoltam volna.

Molnár Judit

2011. június 07., 11:162011. június 07., 11:16

Tudom, hogy „a nép, az istenadta nép” bizony eléggé elmaradott gondolkodású, mélygyökerű hitéletének következtében sok olyasmiben hisz, amit egy napnyugati átlagember még viccként sem venne a szájára. Gondoljunk csak az öntözőberendezések gyors szétlopkodása után, a nagy nyári szárazságok idején a szomjúságtól megrepedezett földeken végigvonuló processziókra: egy távoli kút felé tartanak, hangos énekléssel követve papjukat, aki aztán ott hosszasan megáldja az ugyancsak kiszáradóban lévő kutat, illetve esővarázsló imákat mondat a hívekkel. Ezeket a hókuszpókuszokat mondhatni már megszoktam, de a minap az történt, hogy egy középkorú férfiú, akiről később kiderült, hogy életének majdnem a felét az Egyesült Államokban élte le, és feltehetőleg ott ragadt rá a demokráciának nevezett vírus (vagy bacilus volna?, nem tudom), nyilvánosan, nagy hangon tiltakozott miniszterelnökünk kicsattanó életerővel telített öles öntömjénezései ellen. Eredmény: a közegek bevitték a tiltakozót, s egy kicsit meglapogatták húsát-csontját olyképpen, hogy sántikálva jött ki a napfényre. Ettől viszont az amerikás vírusa virult ki még jobban, s immár láncokat kötve a lábára tiltakozott újfent.

Eddig semmi baj, sőt jó, ha az a bizonyos első fecske végre megérkezni látszik. De önként vállalt láncainak csörgetésében megzavarta a média – közhírré röpítve, hogy az egyik verőlegény „fölöttébb gyanús körülmények között” elhunyt. Hogy a szenzációhajhász bulvársajtó telepatikus szemmel verést emlegetett, azon egyáltalán nem csodálkoztam, hallottam már ennél cifrábbat is. Ám hogy a magát a legkomolyabbnak valló s eddig sokak által (köztük általam is) annak tartott hírtelevízióban is az legyen a beszéd tárgya: vajon miközben verték, nem átkozta-e meg a rend marcona őreit olyannyira, hogy egyikük bele is haljon – hát az már nekem is sok volt. Előbb azt hittem, viccelnek a hatalomnak amúgy mindig vidáman odamondogató fiúk, de amikor láttam, mennyire komoly a kérdés, és a tiltakozó is milyen értetlenül zárkózik el a feltevéstől, akkor estem kétségbe. Hol élek, és mikor – kérdezgettem magamban, miközben fontolgatni kezdtem, hová is állítsam fel a kalodámat. Vagy tud esetleg valaki más hasonló középkori nyalánkságot?! Szívesen veszek minden ötletet!

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés