2011. június 07., 11:162011. június 07., 11:16
Tudom, hogy „a nép, az istenadta nép” bizony eléggé elmaradott gondolkodású, mélygyökerű hitéletének következtében sok olyasmiben hisz, amit egy napnyugati átlagember még viccként sem venne a szájára. Gondoljunk csak az öntözőberendezések gyors szétlopkodása után, a nagy nyári szárazságok idején a szomjúságtól megrepedezett földeken végigvonuló processziókra: egy távoli kút felé tartanak, hangos énekléssel követve papjukat, aki aztán ott hosszasan megáldja az ugyancsak kiszáradóban lévő kutat, illetve esővarázsló imákat mondat a hívekkel. Ezeket a hókuszpókuszokat mondhatni már megszoktam, de a minap az történt, hogy egy középkorú férfiú, akiről később kiderült, hogy életének majdnem a felét az Egyesült Államokban élte le, és feltehetőleg ott ragadt rá a demokráciának nevezett vírus (vagy bacilus volna?, nem tudom), nyilvánosan, nagy hangon tiltakozott miniszterelnökünk kicsattanó életerővel telített öles öntömjénezései ellen. Eredmény: a közegek bevitték a tiltakozót, s egy kicsit meglapogatták húsát-csontját olyképpen, hogy sántikálva jött ki a napfényre. Ettől viszont az amerikás vírusa virult ki még jobban, s immár láncokat kötve a lábára tiltakozott újfent.
Eddig semmi baj, sőt jó, ha az a bizonyos első fecske végre megérkezni látszik. De önként vállalt láncainak csörgetésében megzavarta a média – közhírré röpítve, hogy az egyik verőlegény „fölöttébb gyanús körülmények között” elhunyt. Hogy a szenzációhajhász bulvársajtó telepatikus szemmel verést emlegetett, azon egyáltalán nem csodálkoztam, hallottam már ennél cifrábbat is. Ám hogy a magát a legkomolyabbnak valló s eddig sokak által (köztük általam is) annak tartott hírtelevízióban is az legyen a beszéd tárgya: vajon miközben verték, nem átkozta-e meg a rend marcona őreit olyannyira, hogy egyikük bele is haljon – hát az már nekem is sok volt. Előbb azt hittem, viccelnek a hatalomnak amúgy mindig vidáman odamondogató fiúk, de amikor láttam, mennyire komoly a kérdés, és a tiltakozó is milyen értetlenül zárkózik el a feltevéstől, akkor estem kétségbe. Hol élek, és mikor – kérdezgettem magamban, miközben fontolgatni kezdtem, hová is állítsam fel a kalodámat. Vagy tud esetleg valaki más hasonló középkori nyalánkságot?! Szívesen veszek minden ötletet!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
szóljon hozzá!