2009. június 24., 10:152009. június 24., 10:15
A cél nemes volt, a feketegazdaságot szerették volna visszaszorítani azáltal, hogy megadóztatják azokat, akik évek óta kijátszották az adóellenőröket, -hatóságokat. Viszont túlbuzgóságában a kormány akkora egységes összeget szabott meg a mikro- és kisvállalkozások számára, hogy az alig egy-két személyt foglalkoztató cégek máris inkább csődöt jelentettek, mintsem hogy a teljes profitjukat, vagy egy annál is nagyobb összeget az államkasszába kelljen utalniuk.
Ebben a kontextusban pedig nagyon is igaza van Herman Rosnernek, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökének, amikor a nagyhalak többletadóztatásában látja a gazdaság megmentésének kulcsát. Az már lehet, hogy túlzás, hogy a jelenlegi vagyonuk alapján kellene kiszámolni azt az összeget, amelyet rögtön utalniuk is kellene az államkasszába, de a privatizációk kedvezményezettjeit mindenképp át lehetne vizsgálni. A mamutipari létesítmények magánosításakor ugyanis legtöbb esetben a vevőknek vállalniuk kellett, hogy bizonyos ideig még folytatják az alaptevékenységet, megtartják a még ott dolgozó alkalmazottakat.
Ehelyett – tisztelet a kivételnek, de igen kevesek előtt kell kalapot emelni – rögtön lakatot tettek a gyárépületekre, ócskavasként értékesítették a gépeket, s az első jelentkezőnek a vételi ár sokszorosáért eladták ingatlanfejlesztési célokra a hatalmas telkeket. Kormányok váltották egymást, ám az elmúlt években nem volt példa arra, hogy a privatizációs szerződésben foglaltakat bármely szakhatóság felülvizsgálta volna. Pedig biztosan lenne mit böngészni. S ha beigazolódna, hogy az immár multimilliomossá lett vállalkozó nem teljesítette a vállaltakat, már a vételi és az értékesítési ár közötti különbözet összegével megegyező adó kivetésével is megoldható lenne, hogy ne a kisvállalkozások igyák meg a vélt vagy valós válság levét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok