2009. április 03., 12:482009. április 03., 12:48
A világ egyik legfontosabb pénzügyi központjában, a Cityben székelő pénzintézetek arra szólították alkalmazottaikat, hogy a G-20-csúcs idején lehetőleg kerüljék az öltönyviselést, nehogy megtámadják őket a csúcstalálkozó idejére Londonba sereglett anarchista tüntetők. Így aztán határozottan élményszerű lehet ma belépni egy londoni bankba. A jól vasalt és fésült, öltönyös és kosztümös alkalmazottak helyett ugyanis valószínűleg Anarchy-pólós, szakadt farmeros, a biztosabb hasonulás kedvéért lilára festett hajú ügyintézők várják az ügyfeleket, és aktatáska helyett Sex Pistols-kitűzőkkel teleaggatott, agyonvarrt hátizsákból veszik elő a pénzügyi dokumentumokat. Ennek nyomán igazán frusztráló lehet manapság anarchistának lenni London utcáin. (Nem mintha amúgy nem lenne tudathasadásos állapot, hogy az ember úgy küzd márkás, Che Guevar-ás meg anarchys pólóban a rothadó kapitalizmus ellen, hogy este szépen hazametrózik apuciék kertvárosi házába, miközben legújabb generációs Ipodját hallgatja, hogy otthon, a pihe-puha ágyban pihenhesse ki a kapitalisták elleni harc fáradalmait). Kiábrándító lehet, amikor az ember felutazik bankárverni, aztán egy fia öltönyös népellenség sem lófrál az utcákon, ehelyett mindenütt punkok és ultrabalos aktivisták császkálnak. Amúgy persze e sorok szerzője sem tagadja, hogy a jelenlegi válság felelősei a felelőtlen politikusok és a felelőtlen gazdasági „szakértők”, és hogy mindenképpen változtatni kell az eddigi, őrizetlenül hagyott, önmagát szabályozni képtelen gazdasági rendszeren. Ám az mégiscsak nevetséges és elborzasztó, amikor olyan tizen- és huszonévesek szidják a kapitalizmust és tűzik zászlajukra a baloldal jelszavait, akik amúgy zömmel a kapitalizmus haszonélvezői, és fogalmuk sincs, milyen is az, amikor a baloldal korlátlanul fejtheti ki áldásos tevékenységét, mert nem Európa boldogtalanabbik felében születtek. De sebaj, ha a bankárok anarchistának álcázzák magukat, az még nem jelenti azt, hogy megússzák. Legfeljebb a punkok ifjú marxistákat vernek majd, a che guevarások meg zöld radikálisokat, ki bánja, ha néhány valódi antikapitalistát is ronggyá vernek, amíg a valódi célpontok is az áldozatok között vannak. Elvégre a totális anarchia a legfőbb cél.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.