2009. április 02., 13:362009. április 02., 13:36
Mert nem illik, nekem nem, mert én nem vagyok kritikus. Ha ő is mezítlábas civil lenne, megkérhetném, hogy menjen haza és feküdjön le. Ha már ennyire unja. Ami nem baj, de tényleg miért ásít bele az én privát szférámba egy nézőtéren? Aztán rögtön fel is mentem mindkettőnket. Őt a hazamenetel, magamat a kínos személyeskedés kényszere alól, hát nem mehet haza a szerencsétlen, mert dolgozik. Ő a kritikus, ha hazamegy, nem tud majd kritizálni. Aztán akaratlanul is azon kezdek morfondírozni, mit jelenthet, ha egy színházi kritikus végigásítozza az előadást. Biztosan deklaratív: nem tudja visszafogni magát, muszáj neki megnyilvánulni, és csak így tudja már most, a kritika megjelenése előtt ország-világ tudtára adni, hogy ez az egész produkció úgy, ahogy van csapnivaló, pocsék, és ő egyszerűen unja. Vagy lehet, hogy mégsem, futtatom tovább az eszmét, lehet, hogy egyszerűen csak kialvatlan, rossz napja volt, sokat dolgozott, átbulizta az elmúlt éjszakát, allergiás és gyógyszert vett be, ami altat, hisz írja rajta, hogy szedése esetén ellenjavallt a gépkocsivezetés. Biztos a színházbajárás sem tanácsos ilyen állapotban, de mit tegyen a szegény kritikus, nem mehet szabadságra, csak azért mert álmos. Már percek óta nem figyelem az előadást, csak a kritikuson jártatom az eszem, kapok észbe. Ő pedig önfeledten ásítozik tovább, majd a műsorfüzettel legyezgeti magát. Csak nem lesz rosszul, gondolom rémülten. Enynyire azért nem rossz ez az előadás. De hát én nem ismerem a kritikusok szakmai ártalmait, lehet, ha a darab nem üti meg a mérce alsó szintjét sem, a kritikus obligát módon elájul. Vagy csak azért lesz rosszul, hogy ne csak én, hanem a teremben mindenki vegye észre, hogy kibírhatatlan állapotok uralkodnak, valaki elkövette azt a vétséget, és felengedte ezeket az amatőröket a színpadra. Vagy tényleg beteg… Kérdezzem meg, hogy érzi magát? Függöny. Végre. Hazafelé az ember majd elmeséli az előadást. Másnap kíváncsian várom a kritikát. És fény gyúl a fejemben: azért unta, mert nem dolgozhatott. Azt a kritikát nem ő írta.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok