2011. július 05., 09:222011. július 05., 09:22
Pontosan, szépen, majdnem úgy, ahogy csillag megy az égen, beosztják a munkájukat: jut is, marad is, nyugdíjig bőven kitart, s még azon túl is – talán fiaik, unokáik is élhetnek belőle. Felemelőnek neveztem ezt a munkamorálnak hívott valamit, és méltóztassanak szó szerint úgy is érteni: úton-útfélen legszívesebben megpróbálkoznék a levegőbe emelkedéssel, na nem a sasokkal kelve versenyre, de legalább néhány centivel a föld felett ellibegve – nehogy kezem-lábam törjem egy óvatlan pillanatban. Erről beszélek ugyanis, a félbe-szerbe hagyott munkálatokról, a rengeteg elvarratlan szálról, a foghíjas járdaszegélyekről, a befoltozatlan kátyúkról… és miért is sorolnám tovább, hisz mindannyian találkozunk hasonlóval – ki-ki a maga településén.
Húsz évvel ezelőtt reménykedtem, hogy ez az átkos jó szokás előbb-utóbb el fog tűnni. Önmagát fogja megemészteni, mert világos lesz, hogy a „szép új világban” imígyen előrehaladni nem, legföljebb csak helyben járni lehet. De mint annyi másban, ebben is csalódnom kellett: ahelyett hogy véget ért volna az üresjáratú maszatolás, mintha még jobban megizmosodott volna. Csak a magyarázat változott: az „amíg minket fizetgetnek, addig mi csak dolgozgatunk” aranyköpés helyett begyűrűzött az egyetemes „igazság”: nincs rá pénz! És az egyszerű járókelő ugyan már hogyan is ellenőrizhetné, hogy valóban mindössze csak öt járdazáró kőre futotta a költségvetésből, hét darabba már belerokkant volna a büdzsé? Vagy milyen világtőzsdei honlapokat kellene ahhoz végigböngésznie, hogy kiderítse: a napi aszfaltárfolyam elegendő-e egy teljes kátyú eltüntetéséhez, avagy örüljünk, ha negyedére csökken a lyuk?!
Szóval ilyen és ehhez hasonló gondolatok gyötörtek, mígnem sikerült váratlanul meggyőznöm magam: a pénztelenségre való hivatkozás csak kamu, az már rég nem divat, ha nem is mindig vesszük észre, de tulajdonképpen már rég tejben-vajban fürdünk, hisz olyasmikre is jut a közpénzből, amiről máshol talán még álmodni sem mernének.
A régi világból örökölt munkastílus egyszerű hagyományápolás: ha már olyan szépen hozzászoktunk, akkor ezzel biztosíthatjuk magunknak a munkát – ínséges időkre. Csak az biztos, amit az ember maga csinál magának. Egyébbel meg minek foglalkozni?!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!