VEZÉRCIKK – Míg az erdélyi magyar gyermeknek arról kell számot adnia az iskolában, mennyire értette meg Slavici vagy Creangă archaizmusoktól, regionalizmusoktól hemzsegő szövegét, gyakorta megesik, hogy még tojást vagy kenyeret sem tud kérni a boltban helyesen románul.
2017. február 13., 10:442017. február 13., 10:44
Hiszen kommunikálni nem tanítja meg őket a rendszer, ehelyett irodalmi szövegekkel és nyelvtani feladatok megoldásával kell kínlódniuk hosszú éveken keresztül, ebből azonban sajnos nem következik, hogy érettségiig meg is tanulnak románul. Alternatívájuk pedig ritkán akad. Persze vannak nagyon szorgalmas kivételek és szerencsések is, akik román játszótársaiktól tanulják meg a nyelvet spontán módon, nem pedig vers- és mondattani elemzésekből hiányosan és esetlegesen. (Az oktatási rendszer másik fintora, hogy ha helyesen beszéli is a hétköznapi nyelvet a diák, még nem fog automatikusan jó jegyet kapni az iskolában, ahol például a Măi băiţă, floare dulce című népköltésről kell bebizonyítania fennkölt szavakkal, hogy lírai szöveg.)
Akut, reménytelennek tűnő a helyzet: a rendszerváltáskor érettségizetteknek már érettségiznek a gyerekei, az elmúlt évtizedekben pedig semmi nem változott érdemben: generációk egész sora végezte el 1990 óta az iskolát, és a román ajkúak számára készített tananyag mentén kellett megfelelniük az elvárásoknak. Az elemisták egy ideje alternatív tantervek szerint tanulhatnak, most felcsillant a remény, hogy az 5–8. osztályosok számára is elkészülhetnek végre-valahára azok az oktatási anyagok, amelyek figyelembe veszik: nem anyanyelvük a román.
Gőzerővel lehet most már reménykedni abban, hogy a mostani elemistáknak nem kell beleesniük az alternatív negyedikes és a román ajkúak számára készült ötödikes anyag között tátongó szakadékba. Bizakodjunk, hogy a jelenlegi elsős hetedikes korában majd bátran, helyesen kér két tojást a boltban. Sőt, ha minden jól megy, esetleg villanykapcsolót vagy teaszűrőt is.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!