2008. november 27., 00:402008. november 27., 00:40
Közben gondolkodtam, hogyan lehetne a házi kedvenc szükségletének mikéntjét megoldani ebben a csupa beton környezetben. Ha mondjuk a gazdi mindig feltakarítaná kutyája piszkát, az megoldás lehetne. De hányan tennék ezt meg? Én bármennyire szeretném a kutyámat, nem vállalnám be, ahogyan magamat ismerem. Ha megkeresi a kutyasétáltató az első zöldövezetet – ez már ésszerűbb, csak akkor az a probléma, hogy már messziről bűzlik a park, a nyári napozást elfelejtheted a környéken. Igazságtalan lenne annak a kijelentése is, hogy ha ilyen környezetbe költöztél, ne tarts kutyát vagy legyen saját kerted. Bevallom: nem jöttem rá, hogyan lehetne mindenkinek jó eredményre jutni, de legalább óvatosabb lettem. Másnap, mikor elindultam az utcán, nagyon figyeltem, hova lépek. Megdöbbentem, mi mindent ki kell kerülnöm. Kitaláltam, ezentúl nem lépésről lépésre haladok, hanem köpettől köpetig. Mikor kijelenti az ember, hogy „köpök rá!” nem is tudatosul benne, milyen undorító szójárás ez. Az utcán való köpködést igazán el lehet ítélni, nem létszükséglet, még soha nem hallottam, hogy valaki nyáltúltengésbe halt volna bele. Aztán két lépéssel tovább – mintha tudta volna a Szamos menti utca, miért haragszom minden embertársamra –, ahogy felkanyarodtam a hídra, a túloldali bokrok között két nagyon ingatag középkorú férfi eljátszotta, hogy szökőkút: vigyorogva vizeltek bele a Szamosba. Elég is volt ennyi nekem aznapra, már csak azon csodálkoztam, hogy eddig a legnagyobb problémám a kutyaürülék volt. Az állat ugyebár ösztönösen akkor és ott végzi el a dolgát, ahol rájön. Ez természetes. Az, hogy a gazdája csak a tömbház előtti járdáig viszi el sétálni, már nem az állat hibája. És az utcán vizelő, köpködő emberek? Civilizálatlanok? Neveletlenek? Nem tudnám megmondani, de azt biztosan tudom, a háziállatokat hamarabb meg lehet tanítani lehúzni a vécét, mint ezeket az embereket leszoktatni undorító szokásukról. De a gyomorforgással egybekötött cipőmosás még mindig rám vár.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok