Hirdetés

Adóágyú

Akár A 22-es csapdája címet is viselhetné az a dokumentum, amely rögzíti a román kormány és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselői között hétfő este megszületett kompromisszumos megoldásokat.

Bálint Eszter

2013. november 05., 18:442013. november 05., 18:44

Az ország hitelezői ugyanis belementek ugyan, hogy a Ponta-kabinet egy kétszeres választási év hajnalán emelje valamelyest a nyugdíjakat, illetve a sokak fizetését meghatározó minimálbért, ám cserébe azt kérték, hogy valamivel pótolják az így keletkező költségvetési űrt. Túl sokat pedig úgy tűnik, nem agyalhattak a bukaresti illetékesek, hanem mindent lejegyeztek, ami eszükbe jutott, és ezzel kipipáltnak tekintették az aktuális házi feladatot. S kiderült, az IMF-nek pedig – mint eddig is láthattuk – nem az a fontos, hogy dübörögjön már végre a román gazdaság, hanem csak azt tartja szem előtt, hogy legyen az államnak, ahonnan előteremtenie a készenléti hitel soron következő törlesztőrészletét.

A fegyver viszont ismét visszafelé fog elsülni. Csakhogy ezúttal nem holmi pisztollyal, hanem ágyúval készülnek lőni, a lövedék pedig mindenkit telibe talál. Hiszen a minimális bér- és nyugdíjemelés mértéke eltörpül az üzemanyagár-emelés után várható dráguláshullámtól, s akkor a szolgáltatókat sújtó intézkedésekről nem is beszéltünk. Adó a vezetékre, az oszlopra, a vízhálózatra, a villanyhálózatra, a kábelekre – talán nem is kell folytatnom a felsorolást, hogy mindenki számára világossá váljon, hogy nincs az a közműszámla, amiért nem kell majd januártól többet fizetnünk. S a cégeknek is, amelyek borítékolhatóan ezt is belefoglalják áraikba, és velünk fizettetik meg.

A vásárlóerő pedig tovább csökken, vele az IMF által így is elégtelennek tartott belső fogyasztás, ami pedig bővülni fog, az a feketegazdaság. Hiába ígérte ugyanis a kormány ennek visszaszorítását, a minimálbéremelés jól működő gazdaság híján csak oda vezet, hogy tovább nő az illegálisan foglalkoztatottak száma, a nagyobb jövedéki adó pedig mindig is a csempészet fellendüléséhez vezetett.

Ördögi kör ez, s félő, hogy hasonló hozzáállással a kormány részéről egyhamar nem lesz kiút.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés