2009. június 30., 10:542009. június 30., 10:54
A kérdés természetesen ennél sokkal komplexebb, amit az is bizonyít, hogy a magyarországihoz hasonló próbálkozást Nyugat-Európában széles körű társadalmi vita előzte meg. Ennek nyomán számos országban – például Németországban, Ausztriában és Franciaországban – bűncselekménynek számít a második világháború idején elkövetett népirtás tagadása. A kérdés feszegetésekor jó, ha már előre leszögezzük: épeszű ember nem kérdőjelezhet meg történelmi tényeket, esetünkben azt, hogy a hitleri birodalom több millió embert pusztított el haláltáborokban. Aki mentegetni próbálja vagy kisebbítené a német nemzetiszocialisták és külföldi csatlósaik gaztettét, az vagy példátlan tudatlanságról tesz bizonyságot, vagy szándékosan, az esetek többségében antiszemitizmustól vezérelve igyekszik tagadni a tagadhatatlant. Az ehhez hasonló beteg eszméket hirdető személyeket egyszerűen el kell szigetelni, ki kell közösíteni a társadalomból, ellenlépésként – és hosszú távú megoldásként – ugyanakkor a leghatékonyabb módszer vitathatatlanul a fiatal nemzedék megfelelő nevelésében rejlik. Másrészt éppen a demokratikus berendezkedés egyik alappillérének számító szólásszabadság eszméje int arra bennünket, hogy az elítélendő, sértő, bántó, lealacsonyító véleménynyilvánításokat is ki lehet fejteni, és ezek csak akkor érik el a büntethetőség határát, ha közvetlenül erőszakra uszítanak. Szélsőséges román nacionalistáknak is jogában áll például untig fejtegetni, hogy a magyaroknak semmi keresnivalójuk Romániában, büntetni azonban csak akkor kell (és lehet) őket, ha kiűzetésünkre tevőlegesen buzdítanak. Hiszen a gyűlölet nehezen változik szeretetté büntetés útján. Arról nem beszélve, hogy régen rossz, ha egy állam, egy egészséges társadalom attól tart: a demokráciát néhány eszement holokauszttagadó sodorhatja veszélybe.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok