2009. július 21., 11:432009. július 21., 11:43
Ecaterina Andronescu oktatásügyi miniszter szerint az egyetem tízezres nagyságrendben osztotta a diplomákat olyan diákoknak, akik engedély nélkül működő szakokon végeztek, ezzel pedig – legalábbis a diáklétszám alapján – a világ legnagyobb felsőoktatási intézményévé avanzsált. Ha liberális szemmel nézzük a történetet, arra a következtetésre juthatunk, hogy nincsen ebben semmi rossz.
Ha a Spiru Haret Egyetemre ennyien jelentkeznek, akkor minden bizonnyal ez az intézmény valami olyat kínál, amit a többi nem tud. Ha így lenne, az egyetem méltán viselhetné a román oktatás legnagyobb reformerének a nevét. A Spiru Haret azonban a jelek szerint másban reformálta meg a hazai felsőoktatást. Abban, hogy elválasztotta a tudást a diplomától; nem a tudást, hanem csak a tudást igazoló bizonylatot kínálta a diákjainak.
Ez pedig olyan, mint a banki bizonylat, mely mögött nincsen megtakarítás. És amiként a fedezet nélküli csekkek, úgy a tudást nem szavatoló diplomák is megboszszulják magukat. Az állam tehát jól teszi, ha nem nézi tétlenül a diplomaüzletet. A köz érdekében kell fellépnie a diplomagyárak ellen. Az államvizsga pedig – amint a neve is jelzi – éppen annak a próbája, hogy a tudás, melyet egy-egy intézmény ad a diákjainak, megüti-e az állami mércét?
A rendteremtési kísérlet tehát egyike azon kevés lépésnek, amelyet Ecaterina Andronescu oktatásügyi miniszter a jó irányba tett. Pártja pedig óriási öngólt rúgott magának, amikor jelezte, nem nézi jó szemmel a miniszter ténykedését.
Azzal ugyanis, hogy Andronescu politikai felhatalmazását kezdte firtatni, azt az üzenetet küldte magáról, hogy a mocsár fenntartásában érdekelt, pártérdekeit a közérdek fölé helyezi. Nem állja meg a helyét az a szociáldemokrata érv sem, hogy meg kell kímélni az egyetem diákjait az államvizsga megismétlésétől. Az ismétlés ugyanis nem jelenthet kockázatot azok számára, akik tudással szereztek diplomát a Spiru Hareten.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok