2009. május 28., 09:292009. május 28., 09:29
Már ha igazak azok a hírek, amelyek értelmében a Kovászna megyei ifjúsági igazgatóság frissen kinevezett vezetője korábban műkedvelő chippendale-fiúként örvendeztette meg férfiasan kidolgozott felsőtestének látványával Erdély különböző szórakozóhelyeinek lelkes hölgyközönségét.
Eszünk ágában sincs most farizeus szemforgatással az új igazgató erkölcseit ostorozni – az dobja rá az első követ, aki még nem járt olyan helyen, ahol hiányos öltözetű lányok/fiúk adtak számot a mozgáskultúrában való jártasságukról egy nikkelcsővel ellátott színpadon. Végülis ez is egy szakma.
Hanem azért nem kicsit lepődtünk volna meg, ha másnap valamelyik hivatalban ügyintézés közben az irodájában bennünket fogadó igazgató személyében arra a fiatalemberre véltünk volna ráismerni, aki előző éjszaka kedvenc szórakozóhelyünkön beolajozott felsőtesttel, csillogó lakktangában egy leánybúcsút tartó hölgytársaság tagjai előtt rázta ígézően a csípőjét. A két munkakör ugyanis valahogy anynyira illik össze, mintha egy köztiszteletben álló, véleményformáló publicistáról kiderülne, hogy másodállásban pornófilmproducerként tevékenykedik.
Az, hogy az új igazgatóról most kiderült a – szó szoros értelmében – meztelen igazság, vélhetően nem azt jelzi, hogy az amúgy a konzervatív néppárthoz tartozó demokrata-liberálisok úgy döntöttek: az idők szavát meghallva olyan vezetőt neveznek ki, aki tudja, milyen tevékenységekkel építhet ma karriert egy szépreményű fiatal, és tapasztalatait átadva el is indíthatja a boldogulás útján.
Inkább annak a jele, hogy a kormánypártok bizony jelentős káderhiányban szenvednek a többségében magyarok lakta régiókban. A kormányra kerülés után viszont olyanynyira elhatalmasodott rajtuk a harácsolási ösztön, hogy minden intézményben kizárólag a saját embereiket kívánják látni, még akkor is, ha amúgy nincs kivel betölteni a tisztségeket.
A lényeg, hogy még véletlenül se legyen magyar. Ezért aztán onnan toboroznak jelölteket, ahol éppen találnak – ha kell, a nikkelcső mellől rángatják el az új kádereket. De hát tulajdonképpen nincs is min csodálkoznunk. A kormánypártok logikája egyértelmű: ott egye meg a fene, ha az új igazgató fülledt péntek éjszakákon egy szál pilótasapkában, sztriptíztáncosként keres meg egy kis mellékest – amíg asztalán ott a román zászló, és hét közben úgy táncol, ahogy a párt fütyül.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.