2009. július 14., 11:092009. július 14., 11:09
Nem értettem, mi a lényege annak, hogy egy négyszögű pléhlemezbe tárolja valaki autóját, hiszen nem esik olyan gyakran a jég, hogy a szabadban nagy károk érjék a járművet. A lopások elleni védelem már logikusnak tűnt, bár nem kis iróniával néztem végig a szomszédot, aki ezeréves Daciáját hét lakat alá zárta. Az már úgysem kell senkinek, nagy üzletet nem csinálnak vele, gondoltam én naivan.
Amikor új albérletet kerestünk, mondták, hogy olyan helyre költözzünk, ahol zárt helyen tudjuk tárolni a tulajdonunkban lévő kis robogót. Én is jobban szerettem volna biztos helyen tudni a pár száz lejt érő, de munkaeszközként szolgáló járművet, végül mégsem sikerült minden kondíciót kielégítő lakást találnunk, így a robogó helye a parkoló lett, a vaskerítéshez kötözve.
Nagyon megtetszhetett valakinek a szétszakadt ülés vagy a rozsdás sárvédő, mert a hétvégénkből szomorú vasárnap lett, miután szombat éjjel valaki ellopta a kis szerkentyűt. Első dolog hívni a rendőrséget. Hogyne, jönnek, mindjárt a helyszínen lesznek. Később meggondolták magukat, visszahívtak, hogy mégsem jönnek, majd hétfőn reggel menjünk feljelentést tenni.
Persze, hogy is gondolhattuk volna, hogy bármit is mozdít a rendőrség vasárnap délután egy kis robogó eltűnése ügyében, ilyen piti dolog naponta történik. Az egyetlen, amit tehettünk, hogy átfésültük a környéket, hátha nem tudták begyújtani (bár kevés az esélye, mert péntek este takarították ki a karburátort), vagy csak szórakozásból kötötték el, s valamelyik bokorban majd rátalálunk. Mindhiába.
Nem az anyagi kár a legzavaróbb az egészben, hanem a tehetetlenség s a felgyülemlett düh, hogy megloptak, elvették, ami jogosan a tiéd, s nem tudsz tenni ellene semmit. Lassan lecseng a történet, de te még hónapok múlva is felkapod a fejed bármilyen motorzúgásra, a lakhelyed környékén pedig folyton a zöldövezetet fogod bámulni. De nem baj, ha majd valamelyik ismerősünk (bár ne tenné) így jár, majd nekünk is lesz egy vigasztaló történetünk: hajjaj, minket is megloptak, ne törődj, túl leszel rajta, más lehetőséged úgysincs.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.