2009. március 17., 11:072009. március 17., 11:07
Az okok nem az RMDSZ esetleges verhetetlenségében keresendők, hanem éppenséggel a polgári párt által mindeddig megtestesített politikai alternatíva hitelének jelentős csorbulásában. Szász Jenő elnök magatartásában az bizonyult a legfatálisabb tévedésnek, ami politikusként a legfőbb erénye: az erdélyi magyar politikával ellentétben saját pártjában már nem volt hajlandó utat engedni a választás szabadságának. A hatalomhoz való ragaszkodása közben ráadásul nem ódzkodott az alapszabályt áthágó, a kongresszusi meghívottakat küldötté avanzsáló módszerektől sem, arról az aggályos körülményről nem beszélve, hogy ez ügyben maguk az érintettek is voksolhattak. Széke minden áron történő megőrzésére törekedve Szász szem elől tévesztette, hogy egy elnökválasztás – pláne, ha első az alakulat életében – roppant kényes ügy egy párt számára, és ha nem sikerül legalább a látszatát megteremteni a demokratikus játékszabályok betartásának, akkor a szervezet elveszíti hitelét. Nem lenne meglepő, ha a történtek és a legitimációs válság miatt a Szász vezette MPP-t az RMDSZ-en kívül a továbbiakban Tőkés László sem tekintené partnernek, márpedig ebben az esetben megpecsételődik a sorsa. Döntő lesz a párt életében az is, hogy a kongresszus határozatait megkérdőjelező belső ellenzék a szervezet keretében folytatja-e , vagy jelentős létszámban távozik az alakulatból. Utóbbi még abban az esetben is jelentős vérveszteséget jelentene az MPP számára, ha új alakulat felbukkanására nincs esély az erdélyi magyar politikai porondon, nem zárható ki azonban, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács a jövőben sem tartózkodik majd a politikai megmérettetéstől, miután az RMDSZ-szel az EP-választásokra megkötött koalíció révén már precedenst teremtett. Bármiként is alakul az MPP jövője, egy dolog bizonyossá vált a balul elsült gyergyószentmiklósi kongresszus után: az alakulat sokkal inkább hasonlít a pártelnök szűk körű klubjához, mint az RMDSZ-en kívüli élet képviselőit integrálni képes szervezethez.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.