2009. szeptember 11., 12:172009. szeptember 11., 12:17
Az, hogy több mint egy évszázad elteltével gyakorlatilag semmi sem változott az erdélyi kisebbségi kérdésben – attól eltekintve persze, hogy most a magyarok követelik az őket megillető jogokat a román hatalomól, és nem fordítva – azt jelzi, a mindenkori román vezetés olyan, mint baloldali bírálóik szerint a Bourbonok: semmit sem tanult és semmit sem felejtett. Nem tanult abból, hogy a kisebbségek elnyomása olyan törekvéseket szül, amelyek – amennyiben folyamatos elutasítással találják szemben magukat – egyre radikálisabbá válnak, és egy idő után már nem hajlandóak kompromisszumra.
Nem felejtette el viszont – sőt továbbfejlesztette – azokat a gyakorlatokat, amelyeket az akkori Magyar Királyság a kisebbségek beolvasztása érdekében alkalmazott. Ebben a helyzetben valóban nincs más választás, mint a külső fórumokhoz való fordulás. 1892-ben a román memorandisták I. Ferenc József császárban és királyban látták azt az instanciát, amely orvosolhatja gondjaikat, az erdélyi magyarok számára most ez a fórum az Európai Unió, illetve a többi nemzetközi szervezet.
Persze nem kizárt, hogy az EU – ahogy annak idején a királyi udvar tette – egyszerűen visszautalja Bukarestnek az emlékiratot, hiszen a szlovák–magyar viszony elmérgesedése sem látszik különösebben zavarni a brüsszeli köröket. Mégis, ez az első lépés abba az irányba, hogy a székelyföldi magyarság – választott képviselőin keresztül – egyhangúlag kifejezze a világ előtt az önrendelkezés, a Székelyföld autonómiája iránti igényét.
Éppen ezért nem szabad megengedni, hogy az erdélyi magyar politikai élet bármely szereplője kizárólag kampánycélokra használja fel a memorandumot, és a követelések mellett saját vélt vagy valós érdemeit is sorolni kezdje. A memorandum mindanyiunké, ezért minden önkormányzati tisztségviselőnek el kell látnia kézjegyével, pártállástól függetlenül. Így talán még kiköszörülhető a csorba, amelyet az autonómiakövetelések hitelessége annak nyomán szenvedett, hogy a szembenálló felek presztízsokok miatt két rivális nagygyűlésen kérték az önrendelkezést.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok