2009. július 03., 12:112009. július 03., 12:11
Különösen, ha az illető szervezet szélsőséges eszmék mentén működik, tevékenysége pedig elsősorban egy bizonyos népcsoport ellen irányul. Márpedig kétségtelen, hogy a Magyar Gárda ilyen szervezet: a giccses egyenruhában masírozó gárdisták fő tevékenységi köre nem a parlagfűírtásban, hanem a roma közösség megfélemlítésében merül ki, erről tanúskodnak a testület erődemonstrációnak szánt felvonulásai a jelentős roma népességgel rendelkező településeken.
A gárda tagjai megjelenésükben és retorikájukban a múlt század harmincas-negyvenes éveinek szélsőjobb szervezeteit idézik, léte ezért egy demokratikus társadalomban megengedhetetlen. Nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy a gárda feloszlatásával nem a szervezetet életre hívó probléma oldódott meg, csupán annak egyik tünetét számolták fel. Ha ma Magyarország polgárai azt éreznék, hogy az állam képes gondoskodni biztonságukról, nem merült volna fel a gárda létrehozásának ötlete, és nem kapott volna minden korábbi becslésnél több szavazatot a gárdát működtető, radikális, szavazóit rendpárti demagógiával magához édesgető Jobbik.
A helyzet azonban az, hogy a polgárok egyre kevésbé érzik biztonságban magukat. A rendőrség pénzhiányra hivatkozva képtelen ellátni feladatát, ráadásul a tekintélye is megtépázódott az elmúlt években foganatosított, egy demokratikus jogállam rendvédelmi szervéhez méltatlan intézkedései miatt. Ilyen körülmények között pedig a rossz szociális és anyagi helyzetben élő romák által nagy számban lakott vidékeken nőtt a zömmel cigányok által elkövetett és meg nem torolt bűncselekmények száma.
Úgyhogy az illetékes budapesti szerveknek a gárda feloszlatása fölötti örvendezés percei után végre komolyan, a probléma elfedését szolgáló káros politikai korrektséget félretéve kell elkezdeniük foglalkozni a roma integráció és a közbiztonság kérdésével. Ellenkező esetben a gárda nem hal meg – csak átalakul. Merthogy igény továbbra is lesz rá.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok