2009. június 15., 11:122009. június 15., 11:12
„Miért kell tisztességben megőszült embereket pellengérre állítani nyugdíjazásuk előtt?” – hangzott az értetlenkedés a dekonspiráló irat kapcsán. Természetes a nyugtalanságérzet azok körében, akik egykor kollaborációt vállaltak a zsarnoki hatalommal. De nem csak ők nem kívánják a múlttal való szembesülést.
Az egykori megfigyeltek között is sokan vannak, akik nem kíváncsiak a róluk készített feljegyzésekre. Nem akarják megtudni, környezetükből kik szolgáltattak információkat a politikai rendőrségnek. Úgy gondolják, nem lenne haszna annak, ha olyanokról derülne ki a kollaboráció ténye, akikkel ma is jó kapcsolatokat ápolnak.
Fontosabbnak érzik kialakult viszonyrendszerük megóvását, még akkor is, ha az valótlanságokra, elhallgatásokra épül. Úgy viszonyulnak az egykori rendszer borzalmaihoz, mint a beteg, akinek állapota egyre rosszabb, de nem akar rákszűrésre menni, nehogy bizonyossá váljék, hogy gyógyíthatatlan.
De van-e esély a gyógyulásra diagnózis nélkül? Aligha. És ha ma az igazukat kereső egykori meghurcoltakkal szemben vált ki ellenérzéseket a besúgóik leleplezése, az azt jelzi, a kór társadalmi dimenziókat öltött. Mert az elemi igazságérzet csökevényesedett el a társadalomban. Annak a biztos érzése, hogy mi a helyes és mi a helytelen. A múlt lekérdezése, a múlt nyilvánosságra hozása ugyanis nem föltétlenül jár együtt az emberi kapcsolatok megromlásával.
Ha egy besúgó önként vall múltja árnyoldaláról azoknak, akikről jelentett, ha maga kér bocsánatot tévelygéseiért, számíthat a bocsánatra. És talán a megkönnyebbülésre is. Nem kell már viselnie annak terhét, hogy kollaborációja kitudódik. Ma ugyanis egyre kevesebb az esélye, hogy rejtve maradnak a titkok. Előbb-utóbb mindenkinek számot kell adnia. A jövő pedig csak akkor biztos, ha a számadásokból, bocsánatkérésekből összerakott múltra épül.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok