2009. szeptember 29., 10:012009. szeptember 29., 10:01
De ma reggel, mikor meghallottam, hogy a britek alsógatyát kezdtek gyártani balkezeseknek, rájöttem, hogy ennek fele sem tréfa. S mivel én is ilyen sete-suta földön kívüli vagyok, keresgélni kezdtem, mit vásárolhatnék magamnak, ami egyszerűbbé tenné az életem. Ijedezve olvastam, hogy nekem milyen nehéz volt balkezesként beilleszkednem a csúnya elnyomó jobbkezesek közé.
A kézimunka-tanárnőm ollóhasználat közben megmondta, ügyetlen vagyok, ne is foglalkozzam ilyesmivel, de én azt hittem, azért van, mert a kézimunkával együtt az abroszt is kettévágtam. Pedig aljas módon, hátsó szándékkal el akart nyomni, biztos.
Nem mondom, nekem is akadtak problémáim a balkezességgel. Szerencsésen megúsztam az első osztályos átszoktatást, a tanítóm megelégedett azzal, ha a táblára jobb kézzel írok. A töltőtollat soha nem tudtam használni, s az olcsó golyóstollaktól is mindig kék csík húzódott a két ujjamon, amivel ügyesen elkentem a pacákat.
A legtöbb gondom azonban a vízmelegítő kannákkal akadt, melyek csücske (ami elősegíti, hogy a víz egy sugárban folyjon) sehogy sem volt kezem ügyében, de viszonylag kevés idő alatt megtanultam belőlük hátrafelé tölteni a vizet, ami akrobatamutatványnak is beillik.
De most végre megváltozhat az életem, ráakadtam pár üzletre, melyek balkezes termékeket árulnak. Kannát persze nem árulnak, helyette balkezes konzervnyitót, ollót és vonalzót is, melynek visszafelé van a számozása.
Ezek tényleg hasznosak, de a háromszögtestű nagy nyomást is bíró filctollal ki akar verekedni, nem tudom. Az rendben van, hogy másképp formáljuk a betűket, meg taszigáljuk, nem pedig húzzuk a tollat, de vésni mi sem szoktunk vele. Amikor azonban megláttam a balkezes billentyűzetet, rájöttem, hogy arra születni kell.
Kis gondolkodás után arra is rájöttem, tulajdonképpen semmi hátrányom nem származott balkezességemből, sőt valamilyen nyomtatvány kitöltésekor a kínos csend helyett mindig a balkezességre fordul a téma, nemegyszer azért, mert sorstársamra akadok. Úgyhogy ezután is vígan keverem a puliszkát, s töröm a pityókát is… bal kézzel.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.