A szovjet tankerőszaktól az uniós bankerőszakig: Kozma Zsolt teológus a migrációról, Európa sorsáról, a nemzeti érzésekről

A konzervatívok Európája olyan mozaikokból álló kép, amelyben a tagok megőrzik színüket, alakjukat, s ezzel gazdagítják a nagy európai ikonképet. Kérdezhetjük, hogy van-e összeurópai önazonosság, s ha igen, milyen, mert hát közös nyelv nincs, másak a történelmi emlékek, hiszen másképp járjuk a csűrdöngölőt.

– Az utóbbi időben sokszor terítékre kerülnek összeesküvés-elméletek, egyesek szerint világunkat mindig is titkos szervezetek irányították, a középkori templomos lovagoktól kezdve a szabadkőműveseken, illuminátus renden keresztül a mai idők Bilderberg-csoportjáig. Van ennek az elképzelésnek valami reális alapja, vagy csak ürügyet keresünk, hogy megmagyarázzuk a számunkra megmagyarázhatatlan és sokszor logikátlan, ellentmondó politikai döntéseket?

– Annak megértéséhez, hogy a múltban működött titkos csoportoknak mekkora volt a befolyása a világpolitika alakulására, beható elemzésre lenne szükség. A mai, ilyen jellegű csoportok – s ide tartozik az említett Bilderberg-csoport is – olyan kipróbált tagokat (teoretikusokat, gazdasági szakembereket stb.) tömörít, akiknek magas az IQ-szintjük. Egy ilyen eszmei alapon álló közösségnek azonban alig vagy egyáltalán nincs hatása a világhelyzet alakulására, mert szembe találja magát egy, csupán a gazdasági érdekeket szem előtt tartó akarattal. A kulcsfogalom a hatalom, amellyel a gazdasági érdekeket érvényesíteni lehet, de amellyel a mai (mindenkori?) titkos társaságok nem rendelkeznek. A 20. század két „uniója” ezt eddig is világossá tette.

Az összehasonlítás sarkított, és méltánytalan az EU-ra nézve, de a világmegváltoztató akarat szempontjából helytálló. A párhuzamosításnál nem kerülhető el az azonos következmény: ma ugyanazok mondanak ellent a bankerőszaknak, akik 1956-ban, 1968-ban, 1980-ban megpróbáltak szembeszállni a tankerőszakkal. Nem tudom, hogy a bankcsoportokat lehet-e titkos összeesküvőknek titulálni, de hatásuk a migrációra kétségbevonhatatlan.

– Egyes vélemények szerint az elmaradott országokban, itt főleg Afrika nemzeteire kell gondolnunk, a közeljövőben olyan demográfiai robbanás történik, mely tűrhetetlenné teszi az eddigi nyomort. A tömegek tehát elindulnak nyugat, illetve észak felé. Mi a megoldás: beletörődünk a helyzetbe, és befogadjuk a tömegeket, vagy nagyon gyorsan óriási áldozatvállalással odamegyünk és segítünk?

– Sajnos ezt az alternatívát éppen azok nem állítják fel, akik illetékesek. Mert mindenkinek egyet kellene érteni abban, hogy a menekülteknek a hazájukban kell életlehetőséget biztosítani, de az anyagi megsegítésre, hogy Európa és az Egyesült Államok feltáplálja Ázsia, Afrika és Dél-Amerika országait, nincs fedezet, de akarat sincs. Nem tudok arról, hogy keleti és déli irányba „tőkevándorlás” kezdődött volna. Mire van szükségük az éh- és szomjhalálhoz közel álló országoknak? Elfogadható vélemény hangzik el egy kínai közmondásban: „az éhezőnek ne halat adj, hanem tanítsd meg halászni”. Ezzel egyetérthetünk, de ha kifordítom a tarisznyát, és megnézem, mi van a belsejében, kiderül, hogy nem ilyen egyszerű.

Ezeknek igenis most van szükségük segítségre. Ha Európa nem tekinti őket testvéreinek, hazugság az európai globalizáció. Én még az egyidejűségen is túlmennék, azon tudniillik, hogy egy időben kell halat adni és halászatra tanítani, és azt mondanám: kis fáziseltolódással először kenyeret, ivóvizet, orvosságot, kalóriát, vitamint kell sürgősen eljuttatni hozzájuk. Karácsony előtt sok szép gyűjtés indult, hogy magunkhoz emeljük a nincsteleneket. Milyen karácsonynak kell eljönnie ahhoz, hogy a határokon átnyúlva emberi és felebaráti szintre emeljük azt, aki eddig távol volt, aki eddig szamaritánusként ellenségünk volt?

– A Nyugattól elszigetelt Kelet-Európa országai másképpen gondolkodnak a migrációról az EU hivatalos álláspontjánál. Mi lesz ennek a vége: esetleges szakítás, „kétarcú” Európa kialakulása, tehát az Unió kettészakadása, vagy van remény kompromisszumra?

– Csodálkozom, hogy akik kiagyalták az EU-t, nem számítottak a szemléleti különbségekre. Csődöt mondott az a vélekedés és akarat, hogy a Kelet gazdasági felemelése a nyugati szintre szemléletváltozást is hoz. Fél évszázadot nem lehet kitörölni a közép-keleti országok tudatából, ami itt azt is jelenti, hogy Kelet-Közép-Európában az ajánlott vagy erőszakos „közösködés” gyanús. Európa jövőjéről kérdez, de ön is tudja, hogy nincs ihletett próféta vagy merész futurológus, aki megadná a választ. Európa sorsáról még vélekedni is csak feltételesen lehet, de megkísérlem. A migrációs kérdések olyan ellentéteket generáltak, amelyek a szakadék szélére sodorták Európát. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy földrészünk nem fog kettészakadni. Bármilyen különösnek tűnik, a Nyugatnak is érdeke, hogy egybetartsa ezt a közösséget, mert a kizárás vagy az önkéntes kilépés a sokat emlegetett dominóeffektushoz vezethet. A Kelet viszont nem mondana le a gazdasági haszonról.

Részükről pedig három lehetőség képzelhető el. A migrációt ellenző országok a végsőkig ragaszkodnak elveikhez, s vállalják, hogy gazdaságilag megcsapolják őket; ha beadják a derekukat, el kell fogadniuk, ami ellen immár sok hónapja tiltakoznak, hogy együtt éljenek új lakótársaikkal és erkölcsi kudarcukkal. Talán egy kiegyező, köztes megoldás körvonalazódik a létszám, a pénzbírság terén vagy más megalkuvással, de nem hinném, hogy az érdekelt országok ezt orcapirulás nélkül élik meg. A magam részéről a következtetés: az EU mindhárom esetben egyben marad.

– Az 1918-as gyulafehérvári román nagygyűlés százéves évfordulója a románok számára nagyszerű pillanat, nekünk, magyaroknak azonban szomorú dátum, de csak egy a sok közül, hiszen ezeregyszáz éves európai történelmünk során sok december elsejéhez hasonlót átéltünk. Hogy élik meg a románok és az erdélyi magyarok a román centenáriumot?

– Általános „keleti” jelenség, ahogyan a Románia nemzeti ünnepévé tett december 1-jéhez viszonyulunk. Ezeknek az országoknak a forró fazekán a Szovjetunió erős kézzel rajta tartotta a fedőt, s amikor szabaddá váltunk, kibuzogtak a nemzeti érzések, a népek keresték önazonosság-tudatukat, a feleletet a ki vagyok kérdésre. Jórészt ennek tulajdonítható Csehszlovákia és Jugoszlávia szakadása. Így tört fel mind a románokban, mind a magyarokban a nemzettudat. Ennek eredménye Magyarországon, hogy a hosszú „erdélyi amnézia” után a nemzet kebelére kerültünk. Másrészről ez élénkítette fel a Románia és a Moldovai Köztársaság egyesülését követelő hangokat. Eme új önazonosság-tudatnak a terméke, hogy országunkban december elseje az ünnepek ünnepévé vált. Ezt meg kell értenünk még akkor is, ha nem ritkán magyarellenes felhangjai vannak. A románoknak pedig meg kell(ene) érteniük, hogy mi nem tudunk velük együtt ünnepelni, s azt is, hogy ezt ki is nyilvánítjuk. A kölcsönös empátia olyan igény, ami egyelőre csak egy-egy kis jelben mutatkozik meg. A mi részünkről ez nemcsak szükség, mert a megmaradásunkat jelenti, hanem magas keresztyén vagy nem keresztény erkölcsi követelmény.

Hollai Hehs Ottó