VEZÉRCIKK – „Minek annyit elemezni a Toldit? Nem elég megérezni, hogy szép? A vicc sem vicces, ha elmagyarázzák, miért vicces" – fakadt ki a hetedikes, amikor már hetek óta Arany remekművével foglalkoztak az iskolában.
2017. március 01., 23:092017. március 01., 23:09
Bár kötelező feladatként kapták a Toldit, hatalmas lendülettel vetette bele magát a mű elképesztően gazdag nyelvezetének útvesztőibe, a sorok zenéje magával ragadta és nem kellett ösztökélni az olvasásra. Elbűvölte a nyelv szépsége, az élmény pedig messze ellensúlyozni látszott, hogy az olvasás „kötelező\", sőt, az Arany-balladákat is hasonló lelkesedéssel kezdte falni.
Viszont amikor megszaporodtak az iskolában a Toldihoz kapcsolódó kötelező teendők, a lelkesedés lankadt, kihunyt a kíváncsiság szikrája, megfakult az élmény: katonás rendben sorakoztak a munkafüzetben a feladatok. Magyarán varázstalaníttatott a varázslat, megszakadt a spontán módon kialakult kapocs a képernyővillódzáshoz szokott kamasz elvárásai és a 19. századi remekmű között. Azzal, hogy százféle oldalról közelítette meg a tananyag, boncolgatták, ízekre szedték, meg is szűnt az igézet, amit az egyszeri olvasás vegytiszta öröme segített világra.
Pedig nem kis dolgot ért el Arany 1846-ben írt Toldija: magával ragadta a hosszabb szövegekhez, versekhez legtöbbször csak a tananyagon keresztül érkező, az irodalmi műveket szükséges rossznak tekintő kamaszt. Irodalomtudós legyen a talpán, aki konkrét, tömör választ adna arra, mi is a titka annak, hogy Arany szövegei 170 év távlatából is képesek megérinteni a poszt-posztmodern kor gyermekének lelkét és szellemét.
Azon azonban az oktatási rendszert akár érintőlegesen ismerőnek sem kell törnie a fejét, hogy vajon miért megy el a kedve a gyereknek az irodalmi élménytől annak ellenére, hogy első megközelítésre elbűvölte egy remekmű. Nemcsak az irodalmi szövegek esetében van ez így: mérhetetlenül több a kötelezően elsajátítandó, megjegyzendő, visszamondandó, majd elfelejtendő információ- és feladatmennyiség, mint amennyit jókedvvel, derűsen és kíváncsian be tudna fogadni a diák. Így szép csendben köddé válik a művészethez vezető út szabadsága, ahogy annyi kulcsfontosságú tényezőnek nyoma vész az oktatás folyamatában.
De térjünk vissza Arany Jánoshoz. Ma kétszáz éve született Nagyszalontán a költőóriás, a magyar nyelv egyik legavatottabb ismerője. A Toldi még életében kötelező iskolai olvasmány lett, visszaemlékezések szerint amikor az idős Arany ezt megtudta, felsóhajtott: „Úristen, ezentúl magyar ember nem fogja élvezettel olvasni!\".
Hát hogy is ne tudta volna pontosan a szavak nagy varázslója, mi az, ami megölheti a varázslatot.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!