A sovinizmus himnusza

Ismeretes, hogy miután a kolozsvári és a sepsiszentgyörgyi női kosárlabdacsapat mérkőzése előtt a román himnusz eléneklését követően a szentgyörgyi szurkolók belekezdtek a székely himnusz éneklésébe, a kolozsváriak boszniai edzője nem várta meg, hogy a végére érjenek, hanem melegíteni küldte a játékosait. A székely szurkolók ezért szidalmazni kezdték a csapatot.

Az ügy a sportminisztériumig is eljutott, ahol meglepő, és a román hivatalosságok részéről merőben szokatlan módon nem a nemzetállam-fetisiszta-soviniszta szemlélet szerinti állásfoglalás született. Abban ugyanis arra figyelmeztették a kosárlabda-szövetséget, hogy a hatályos jogszabályok értelmében csakis nemzetközi mérkőzések előtt kell a himnuszokat eljátszani, ezért a szövetség szabályzata – amely minden belföldi meccs előtti himnuszéneklésről szól – nem feltétlenül korrekt.

Ennek nyomán viszont már a természetesnek számító reakciókról érkeztek hírek: többen hazaárulással vádolták meg az egykori kiváló evezőst, Elisabeta Lipă sportminisztert, akinek a tiszteletére az olimpiákon összesen ötször csendült fel a román himnusz. És nem tétlenkedett a PSD sem: olyan törvénymódosítást dolgoztak ki, amely minden sportágban, minden korosztály számára kötelezővé tenné a meccs előtti himnuszéneklést a zárószakaszban.

Nagyon látszik, hogy választási év van, és a PSD repülőrajtot kíván venni abban a versenyben, amely arról szól, melyik párt áll jobban a melldöngető, primitív nacionalizmus terén. Persze ezzel nincs egyedül a pályán, hiszen a többek között a PSD által is gerjesztett hangulatban a székelyföldi csapatok román vidékekről származó együttesek elleni meccsein az ellenfél szurkolói régóta úgy tesznek, mintha „nemzetközi” meccsről lenne szó, és „Románia, Románia!” skandálással biztatják kedvenceiket.

Közben csak kevesekben tudatosul, hogy egy himnusz – függetlenül attól, hogy román, magyar vagy székely – éppen attól különleges, hogy csak kivételes, ünnepi alkalmakkal csendül föl. Ha azonban a kötelező „hazafiság” jegyében hetente többször is felhangzik, úgy, hogy a szurkolók előtte, utána és közben is kedélyesen anyázzák az ellenfelet, az épp hogy csorbítja a méltóságát, és banálissá, hétköznapivá teszi, lealacsonyítja.

Amúgy tünetértékű, hogy egy másik sportbotrány kapcsán nincs ekkora nemzeti felhördülés. Nemrég egy Zilah–Nagybánya női kézilabda-mérkőzésen a zilahi „szurkolók” abból űztek sportot, hogy módszeresen megalázták a nagybányaiak afrikai származású francia válogatott klasszisát, Allison Pineau-t annak bőrszíne miatt. Ebben az esetben a PSD nem érezte szükségét, hogy állást foglaljon a kirekesztés ellen. (A Dragnea pártelnök által kidolgozott rágalmazásellenes törvény kapcsán mi is úgy véljük, hogy inkább a szólásszabadság korlátozására lehet alkalmas a kisebbségi közösségek védelme helyett.) Igaz, a többi párt sem sietett elítélni az ordenáré rasszizmust.