Hirdetés

A rendszer beteg

VEZÉRCIKK – Két orvos sem jut ezer romániai lakosra – közölte a napokban az egészségügyi tárca az egyáltalán nem szívderítő valóságot. Azon pedig, hogy miért van ez így, nem kell sokat törnünk a fejünket.

Bálint Eszter

2014. május 11., 20:082014. május 11., 20:08

Nem arról van szó ugyanis, hogy nem lenne vonzó az orvosi egyetem, sőt, azonban például a Marosvásárhelyen végzettek csaknem negyven százaléka hagyta el az országot alig hat hónappal a diplomaszerzés után.

Országos összesítésben csak az ország 2007-es uniós csatlakozása után 15 ezer orvos választotta a hazai kórházak helyett Nyugat-Európát, újabban pedig az arab országok még kecsegtetőbb ajánlatokkal szippantják el gyógyítóinkat. Akiket nem lehet elítélni, hiszen az itthon 300 euró körüli fizetésből konkrétan nem lehet megélni, ráadásul nem is olyan könnyű bekerülni kezdőként a kórházakba.

A román egészségügy a mindent átitató korrupció miatt is bekerült ugyanakkor a napokban a híradásokba. Mint kiderült, furcsa fordulatot vettek a dolgok, s most már nem az van, hogy az orvosok a kórházból küldik át betegeiket a jobban felszerelt, ám fizetős magánrendelőikbe, hanem az amúgy is létminimumom tengődő állami egészségügyi intézményben dolgoznak saját zsebre. Például hamis papírokkal sztárorrokat plasztikáznak az égési sérültek kárára.

Lassan két és fél évtized telt el a rendszerváltás óta. Annyi egészségügyi miniszterünk volt, mint a rosta lika, s valamennyi kidolgozta saját reformocskáját, hogy azt majd utódja laza csuklómozdulattal seperje le az asztalról. Az országra jellemző állandó kampányidőszak közepette azonban még egyikük sem merte kimondani, hogy a jelenlegi rendszer egyszerűen fenntarthatatlan. Egészségbiztosítási hozzájárulásunk egy feneketlen zsákban landol, ám még egy vérvizsgálatért is – hogy a fogorvosi vizitről ne is beszéljünk – fizetnünk kell.

Ilyen körülmények között pedig nem lenne tisztább, ha törvényesítenék a mostani állapotokat, s tényleg csak az alapellátás lenne ingyenes? Aki pedig többet akar, hozzájárulása egy részét – ha lehetősége van, még nagyobb összeget – magánbiztosítóhoz irányíthatná át, hogy amikor nagy a baj, ne kelljen kölcsönhöz folyamodnia.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés