Arcpirító az az óriásplakát, amelyet kedd reggel feszítettek ki a bukaresti Victoria-palota épületére, és amely – ha a figyelmes szemlélő el tudja olvasni a környező fák lombjainak takarásában megbúvó üzenetet – fennen hirdeti, hogy „Brâncuşi a tiéd, mint ahogy ez az ország is a tiéd”.
2016. június 21., 19:052016. június 21., 19:05
A csüggedt állampolgár hirtelen meg sem tudná mondani, hogy a düh vagy a szégyen miatt-e, de arcpirító. Egyrészt, mert a kormány tagjai, valamint az ország elmaradott megyéinek szavazatait lisztért és olajért megvásárló honatyák, akik máskor hatalmuktól megrészegülve minden gesztusukkal azt sugallják, hogy „az állam én vagyok”, most hirtelen egy lezser nonsalansszal a máskor oly magasról lenézett állampolgárokra ruházzák saját felelősségük terhét, amikor a világhírű román szobrászművész egyik alkotását közadakozásból remélik megvásárolni.
Másrészt, mert azzal, hogy azt mondják: „Brâncuşi a tiéd”, egyben egyértelművé teszik, hogy Brâncuşi nem az övék, hogy a művészet és ennek támogatása nekik még mindig csak fölös teher. Ezzel a jelenlegi államvezetés bebizonyította: méltó utódja az ötvenes évek kommunistáinak, akik elutasították a művész által Romániának ajánlott mintegy 200 munkát, mondván, hogy azok a polgári dekadenciát képviselik, porig alázva ezzel a halálához közeledő Brâncuşi-t.
Tizenegy millió euró valóban soknak tűnik elsőre. De vajon tényleg olyan jelentős tétel lenne ez egy állami költségvetésben, amikor tudjuk, hogy az észak-erdélyi autópálya egyetlen kilométeres szakaszára többet költünk? Kis túlzással azt mondhatnánk, hogy a 2004 óta csigalassúsággal épülő autópálya drágább szakaszait Brâncuşi-szobrokból is kirakathatnánk, de ha a művész egyik szobrát valóban meg kéne vásárolni, akkor „a mi országunk” elővásárlási jogának gyakorlásához azt várja, hogy mi nyúljunk a zsebünkbe.
Nekem, aki a kolozsvári Brâncuşi sugárúton lakom, természetesen illene duplán kivennem a részem a közadakozásból, elvégre ez az ország az enyém is, a kormányépületekre kifüggesztett undorító üzeneteivel, korrupt politikusaival együtt. És ha ezzel megvagyunk, jöhet az egészségügy, az oktatás megreformálása is – közadakozásból. „Idén sem nyaralunk, nem telik rá – mondom majd, ha kérdezik. – Most vettünk egy Brâncuşi-szobrot. A miénk.”
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!