Vigadozzunk: megkerült a marsallbot, amiről Napóleon azt mondta, hogy ott lapul minden közkatona zsákjában, és most büszkén villog a nem is olyan régen még az egyik legszegényebb megye főnökének a kezében.
2017. január 10., 23:332017. január 10., 23:33
Nem véletlenül került oda: az illető megyefőnök nagyon komoly munkát fejtett ki a megtalálásáért: addig fúrt, faragott, verejtékezve aknamunkázott a kollégái ellen, mígnem rátalált a marsallbotra. Tudta, hogy meg fogja találni, hisz titokban szentül hitte: csak őt illeti. Napóleon is ezért emlegette annak idején a lehetőségeket, az önbizalomra építve kijelentéseit.
Az újdonsült marsall jobbra-balra vagdalkozásának örömét csorbította ugyan, hogy közben jogerősen elítélték választási csalásért, s mint ilyen egy (még) érvényben lévő törvény értelmében nem lehetett a kormány mindenható vezére, de sebaj, megválasztatta magát a törvényhozó testület alsóbbik házának elnökévé, vagyis az ország harmadik emberévé, majd pedig nekilátott szélárnyékból összeeszkábálni a teljes mértékben el- és lekötelezett emberekből álló kormányát. Merthogy az övé, azt senki nem vitatja, és nem is akarja a papíron hivatalosnak feltüntetett kormányfő nevéhez kapcsolni a kabinetet. Erről is időben gondoskodott marsall őfelsége, amikor ország-világ előtt, a maga mellé állított „miniszterelnök” buzgó bólogatásai közepette kijelentette, hogy valójában ő és csakis ő ismeri a kormányprogramot.
Diadalát viszont erősen megfaricskálta az amúgy szűkszavúságáról híres államelnök, aki ezúttal nem sajnált egy-két mondatot bedobni a vezéri csörtetés halkítására, udvariasan megkérve, méltóztassék megismertetni a különböző rendű és rangú miniszterekkel is a túl sokat emlegetett, ám lényegében makacsul eltitkolt kormányprogramot, a tennivalók nem ismerete miatt nehogy már az elején megrekedjen a munka. Kénytelen volt lenyelni a békát, talán felfogva, hogy saját kakaskodásának a csapdájába sétált bele, és egyelőre jobb, ha nem vagdalkozik tovább.
Különben is, mintha csak a mesebeli narrációt követné, az időjárás a legjobb pillanatban tálalta az első nagy próbatételt: a havasalföldi vidék behavazását. A marsall serege még nem ocsúdott fel teljesen a hirtelen miniszterré válás kábulatából, úgyhogy legjobb megoldásnak az utak lezárását találták, hűséges adjutánsa pedig, a főpolgármester a tanintézetek bezárásával kedveskedett választóinak. De a napóleoni seregeket is legyőző Tél tábornok sem tétlenkedik, különösen, hogy most, januárban az ő térfelén pattog a labda.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
szóljon hozzá!