Hirdetés

A kiskapujelenség

JEGYZET – A kiskapu: sok más hasonlóval együtt egy olyan, halottaiból föltámadott történet, amiről közel negyedszázada azt hittük, örökre sikerült elföldelni.

Molnár Judit

2014. július 08., 20:152014. július 08., 20:15

De nem, ezt sem. Pedig sok mostani bajunk vezethető viszsza rá, de ha képtelenség kiverni a fejekből… Akik felnőttként éltünk kilencven előtt, tudjuk, mennyire bosszantó volt a nagy, hivalkodó hivatalok zárt főkapuja helyett ügyintézés végett nekikezdeni megkeresni valahol az épület mögötti mellékutcákban azt a bizonyos kiskaput, hisz ezeket a városi és megyei intézményeket a vatikáni főoltárnál sokkal nehezebben lehetett megközelíteni, az említett szentély ugyanis a főhajón át elérhető, emezeknek a főkapuja viszont kizárólag a „megszentelt” főelvtársak előtt nyíltak, nyílhattak meg.

A kilencven eleji össznépi mámorban aztán – bizonyosan ezt is országos szinten – megnyitották a kapukat. A nálunk megszokott gyors áteséssel a ló másik oldalára: akinek a néhány nappal azelőtt még teljes gőzzel üzemelő kiskapu közeli irodában lett volna dolga, az sem mehetett be hátul, csakis a főbejáraton, ezúttal is jó nagyot kerülve ahhoz, hogy intézhesse az intéznivalóit.

De örültünk: végre-valahára! És gyorsan meg is szoktuk, hogy egyszerű halandóként is koptathatjuk az addig szigorúan tilos lépcsőket. Igen ám, csakhogy a jó volt, amikor rossz volt nosztalgia nemcsak az egyszerű népi koponyákban, de az országot vezető főfejekben is szárba szökkent, első ötletek között talán épp a kiskapuk újranyitása, azaz a főbejáratok lezárása szerepelt. A közelünkben álló, százvalahány éve a Szent László Szabadkőműves Páholynak emelt épületben máris működik.

Az én gyerekkoromban hosszú időn át óvoda volt, majd a különböző szolgáltatásokat egybeölelő megyei vállalat székhelye: akkor vágtak rést az oldalkerítésen, összetákoltak egy bódét, és kinevezték kiskapunak. 90 után a vámparancsnokság vette birtokba, járkáltak is vígan a főbejáraton alkalmazottak és ügyfelek, a levitézlett kapusfülkében csak a biztonsági őrök dohányoztak, majd ők sem. Az épület akkor árvult el, s árválkodott is egy ideig, amikor a fővámhatóság Kolozsvárra költözött.

Pár napja megpezsdült körülötte az élet, felkerült a fináncok cégére, kinyílt a lepukkant bódé, és lelakatolt lánccal zárták be a járdától a főbejárathoz vezető kaput. Micsoda szerencse, hogy nem telt hiába ez a negyedszázad: maradtak elvtársak, akik még emlékeznek a régi „szép” szokásokra!

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés